Létrehozva: 2018.11.20.

Eldurvult a randi: Hien elmesélte a kínos részleteket

A csinos énekesnõ általában mélyen hallgat a magánéletérõl, most a Ripost olvasóival kivételt tett.

A Sztárban Sztár hatodik adásának kiesője, Hien látogatott el hétfőn reggel a %RIPOST% szerkesztőségébe. Olvasóink mindenről kifaggatták az énekesnőt, és bár általában mélyen hallgat a magánéletéről, most kivételt tett.

Elárulta, hogy még mindig szingli, de ez cseppet sem zavarja őt, hiszen most minden erejével a karrierjére szeretne koncentrálni. Úgy érzi, eljött az idő, hogy megvalósítsa magát. Persze nem zárkózik el az ismerkedéstől, elmesélte az egyik legcikisebb randiját.

"Volt egy srác, akivel az interneten ismerkedtem meg. Vacsora után felmentünk hozzám. Elkezdtünk beszélgetni, hamar rádöbbentem, hogy bár nagyon szexi a fiú, nem igazán passzolunk és az is fura volt, hogy túlságosan kiöltözött: ünneplő cipőben jött" - emlékezett vissza Hien.

"Finoman jeleztem neki, hogy a részemről véget ért a randi. Negyven perc kellett, amíg leesett neki. Elkezdett készülődni, fel akarta venni a cipőjét, de szerintem túl kicsi volt rá.

Olyan hévvel nyomkodta bele a lábát, hogy legurult a székről. Idegességében pedig belebokszolt a padlóba. Kicsit megijedtem.

Aztán félig belegyömöszölte a lábait a cipőbe, közben a számomat akarta megszerezni, de nem adtam meg neki. Soha többet nem találkoztunk. Nagyon szürreális élmény volt."

Azt is elárulta, nagyon élvezte a Sztárban Sztárt és örül, hogy olyan énekeseket is megismert, akikkel korábban még nem találkozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Őrülten izgalmas kérdés, amely sorsdöntő a magyar fociválogatott életében

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A BAHART új hajóin szelhetjük a gyönyörű Balaton habjait

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott