Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.29.

Elég a pánikkeltésből: Fellázadtak a magyar sztárok a koronavírus-hiszti miatt

Fenekestül felfordult a magyar sztárok élete, amióta kiderült, hogy már a hazánkkal szomszédos Ausztriában és Romániában is felütötte a fejét a koronavírus.

A magyar sztárok sem értik, miért van szükség a felesleges pánikkeltésre, aminek sajnos ők is megisszák a levét. Kis Grófóról azt terjesztették, hogy már el is kapta a vírust, míg Erdélyi Mónikát szabályosan félretaszították egy ecetes uborkáért folyó harcban.

Beindult az álhírgyár, szörnyű, amit Kis Grófóról terjesztenek

Fotó: Szabolcs László / Ripost

A koronavírus terjedése és az emiatt kialakuló rettegés sajnos pont kapóra jön azoknak, akik mocskos álhírekkel akarják felhívni magukra a figyelmet. Ennek esett áldozatául Kis Grófo is, akiről szégyenteljes módon azt terjesztették a Facebookon, hogy elkapta a koronavírust és karanténba került. A mulatóskirály mélységesen felháborodott a történteken, a Ripost-nak pedig tiszta vizet öntött a pohárba.

„Természetesen semmi sem igaz ebből az egészből, én is és a családom is jól vagyunk. Ezerrel készülök a fellépésekre, és egyszerűen nem értem, mi szükség van a pánikkeltésre és az efféle kamuhírekre. Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok a rosszakaró” – panaszolta a Ripost-nak Grófo, aki egy Facebook-videóban is tisztázta a dolgokat.

Erdélyi Mónikát félrelökték bevásárlás közben

Rémálommá vált a csütörtöki bevásárlás Erdélyi Mónika számára, aki direkt reggel 8-kor parkolt le az egyik hipermarket előtt, hogy elkerülje a délutáni rohamot. Nos, ez nem sikerült. A műsorvezető egyszerűen nem hitt a szemének, amikor belépett a boltba, amit valósággal megszálltak a vírus miatt pánikoló vásárlók.

„Rémisztő volt a látvány, a bolt teljesen tele volt, mintha a világvégére vagy egy háborúra készültek volna az emberek. Nem hittem a szememnek! A konzerves pult és a húspult teljesen ki volt fosztva, már reggel nyolckor. A vásárlók ipari mennyiségben cipelték a lisztet és a tésztát, egy étteremnek több hónapra elég lett volna a mennyiség. Az különösen ijesztő volt, hogy amikor az ecetes uborkás polcnál álltam, egy hölgy szabályosan odébb taszított, hogy neki is jusson belőle. Feltettem magamnak a kérdést, hogy tényleg ekkora a baj? Nincs mit tenni, végül én is egy teli kosárral távoztam, pár csilisbab-konzervet is vettem, nehogy rajtam múljon valami” – nyilatkozta a Ripost-nak Mónika.

Torgyán József özvegye szerint szándékos a pánikkeltés

A 2017 januárjában elhunyt Torgyán József özvegye, Cseh Mária sem érti, miért kell megrémíteni az embereket. Az egykori operettprimadonna egyelőre nem tesz semmilyen különösebb óvintézkedést, ugyanúgy jár társaságba. Úgy véli, a felesleges pánikkeltés teljesen szándékos!

Torgyán József halálának 3. évordulójának megemlékezése Cseh Mária fotó : Markovics Gábor
Fotó: Markovics Gábor

„Szerintem direkt generálnak félelmet, valamiért az a jó nekik, ha az emberek rettegésben élnek. Azt gondolom, ugyanazok a felelősei a pánikhelyzetnek, akik a magyar migránshelyzetről is tehetnek és beengednek az országunkba olyan embereket, akik nem keresztények és teljesen más a kultúrájuk” – nyilatkozta a Ripost-nak Cseh Mária.

Nagy Feró be se jutott a boltba

Dal 2020 zsűritagja bosszantó jelenséggel szembesült a napokban, amikor a szokásos bevásárlására indult. Feró egy átlagos hétköznap ment az egyik közeli hipermarketbe.

Fotó: Sulyok László

„Csak egy kis kenyeret és tejet akartam venni, amikor észrevettem, hogy az óriási parkoló teljesen tele van, parkolóhelyet sem találtam. Nem is értettem, hogy mi történik. Amikor végül nagy nehezen letettem az autót, a bejáratnál kiderült, hogy nincs bevásárlókocsi… Egyből visszafordultam, azt gondoltam magamban, hogy na, jó, fejezzük be, nem jön össze ez a bevásárlás” – árulta el a Ripost-nak Feró, aki feleslegesnek tartja ezt a mértékű pánikot.

„A halálozási arány egyáltalán nem olyan magas, mint például az influenza esetében, amivel senki nem foglalkozik. Szerintem ezzel a cirkusszal a kereskedelem jár nagyon jól, de összességében nem kellene ilyen módon pánikolni” – foglalta össze a véleményét a Beatrice frontembere.

Csonka Andrást felháborítják az álhírek

A népszerű színész szintén értetlenül áll a napokban kialakult koronavírus-pánik előtt. Ő is tapasztalja ugyanis, hogy nem jut hozzá olyan alapvető cikkekhez, mint mondjuk egy folyékony szappan, vagy kézfertőtlenítő. Őt mégsem ez bosszantja igazán…

Szülők háza alapítvány Sajttáj
Fotó: Markovics Gábor

„Eléggé szembeötlő és kicsit ijesztő, hogy az ember üres polcokat lát egy nagyáruházban. Mivel én kis háztartást viszek, nem bosszankodom igazán, de az már zavar, hogy egy drogériában nem találok folyékony szappant, vagy kézfertőtlenítőt. Bennem egyébként nincs felesleges félelem a vírus miatt, hiszen meg sem engedhetem magamnak, mivel minden este több száz nézővel vagyok összezárva és bután néznék ki egy maszkban a színpadon”- kezdte lapunknak Csonka András, akit főként a koronavírussal kapcsolatos álhírek zavarnak.

„Az álhírektől felmegy bennem a pumpa. Hihetetlen, hogy még egy ilyen helyzetben is csak a pénzt látják meg a kamu oldalak üzemeltetői. A kommentek és megosztások számából pedig jól látszik, hogy mennyire hatékonyak. Muszáj, hogy megtanuljuk kordában tartani a félelmeinket és nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon a pánik. Bíznunk kell a szakemberekben, akik kézben tartják a dolgokat”- jelentette ki a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel