Létrehozva: 2020.10.25.

Elérzékenyült a próbán Curtis, ma neki énekel a Sztárban Sztár színpadán – Videó

Curtis elhunyt édesapjára fog emlékezni a színpadon, így biztos, hogy szem nem marad szárazon.

Melyik szülő ne érzékenyülne el, amikor a gyermeke neki énekel a színpadon? Ha minden úgy sikerül, ahogy eltervezték, mindenki más is zsebkendőért nyúl majd az előadások alatt. A Sztárban Sztár múlt vasárnapi adásának végén Tilla kiosztotta a versenyzők e heti feladatait. Ennek megfelelően egy előadót a szerkesztőktől kaptak, egy másikat azonban ők választhattak maguknak.

Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy Horváth Boldi, Curtis és Szabó Ádám is szüleikre gondoltak a választás pillanatában.

„Apukám gitáros, így ő szerettette meg velünk már gyerekkorunkban a blues világát. Ezeken nőttünk fel, így nem volt kérdés, hogy Eric Claptont választom” – kezdte lapunknak Horváth Boldi. „A héten apukám segítette a felkészülésemet, hiszen gitárral kell majd színpadra állnom, ami nem könnyű feladat, ráadásul egy olyan meghatározó dallal, ami a szépsége ellenére rengeteg szomorúságot rejt. Az előadó a négy és fél évesen elhunyt kisfia emlékére írta. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy abban a helyzetben lehetek, hogy még édesapám is mellettem van, miközben már nekem is van egy kisfiam” – mondta lelkesen Boldi.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

A három fiú közül talán Curtisnek lesz a legnehezebb, aki elhunyt édesapjának énekli majd Zorán egyik legszebb dalát. A Kell ott fenn egy ország című számot adja elő, ami szintén megható pillanatokat ígér.

Forrás: YouTube

„Vasárnap édesapám emlékére szól majd ez a dal. Talán ez az eddigi legnehezebb kihívás számomra, hiszen már a próbák alatt is elérzékenyültem, nehéz könnyek nélkül előadni ezt a dalt, de mindent megteszek majd azért, hogy a maximumot nyújtsam a színpadon„ – kezdte Curtis.

”Ezúttal tényleg a sokoldalúságomat kell majd bizonyítanom, hiszen a másik produkciómnál, Mary Zsuzsiként ismét a humoros oldalam dominál majd” – tudtuk meg a rappertől.

Fotó: Instagram

Szabó Ádám, aki hétről hétre tökéletes produkciókkal hatalmas pontszámokat zsebel be a zsűritől, most vasárnap is igyekszik majd hozni a szintet. Ádám a szülei miatt Freddie Mercuryt választotta.

„Anya és apa is voltak kint anno a Freddie-koncerten, ami máig meghatározó emlék számukra, bár akkor még nem alkottak egy párt. Nagyon boldogok, hogy ezt a dalt választottam, nekik énekelek majd vasárnap” – jelentette ki a harmonikás-énekes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli