Létrehozva: 2017.04.27.

Elképesztő, benzinkúton vetkőztek meztelenre a Tankcsapda tagjai

Imád motorozni a debreceni rockbanda két tagja, Fejes Tamás és Sidi.

Így évek óta minden tavasszal elmennek oktatójukhoz biztonságtechnikai oktatásra. A Tankcsapda dobosa szerint ez nagyon fontos, mert a motor veszélyes üzem.

Hiába motorozom gyermekkorom óta, minden évben rájövök, hogy még mindig van tanulnivaló – kezdte a %RIPOST%-nak Fejes Tamás.Most is tudott újat mutatni nekünk az oktatónk. Egyébként én javasolnám minden motorosnak, hogy menjen el ilyen biztonságtechnikai képzésre. Már-már hagyomány, hogy mi Sidivel és néhány barátunkkal elmegyünk egy hétre Ausztriába egy motoros túrára. Egyik alkalommal, mivel jó időt jósoltak, nem vittünk magunkkal esőkabátot, de persze h esett. Így mire megérkeztünk Ausztriába, csurom vizesek voltunk. Megálltunk egy benzinkúton, levetkőztünk pucérra és a kézszárítónál szárítottuk az alsógatyánkat.”

A dobos arról is beszélt, hogy mennyire különleges lesz az április 28-i koncertjük az Arénában.

„Az aréna mértani közepén lesz a kör alakú színpad úgy, hogy a közönséggel egy vonalban lesz a fejünk – mesélte Fejes. – Nagyon izgulunk, furcsa lesz, hogy nem lesz backstage. Így a közönség az utolsó orrfújást is fogja látni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget