Létrehozva: 2021.02.02.

Elképesztő fotók: Így él Angelina a gyerekeivel 7 milliárdos házukban

Eddig még nem engedett be fotóst abba a házba az Oscar-díjas díva, ahová a gyerekekkel költözött a válás után.

Amióta 2016-ban elhagyta Brad Pittet és elindította a válást, Angelina Jolie-nak szinte minden perce a gyerekeiről szól. Ezt támasztja alá az az interjú is, amit a Vogue brit kiadásának adott.

Fotó: Northfoto

Angie a magazinban elárulta, hogy a válást követő időszakban és tavaly, a pandémia miatt meg kellett tanulnia egy helyben maradni, amire soha nem volt példa. De úgy érzi, hogy ez a két kemény élethelyzet segített abban neki, hogy jobban megértse a gyerekeit, és jobb anya legyen.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Angelina Jolie (@angelina_jolie_4ever) által megosztott bejegyzés

Az interjúhoz több fotó is készült abban a több mint 7 milliárd forintnak megfelelő dollárért vett villában, ahol most a hat gyerekével él. Mindössze néhány percnyire Bradtől, hogy bármikor láthassák azok a gyerekek, akik akarják.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Jolie Pitt Family (@joliepittfamilyofficial) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya