Létrehozva: 2017.03.06.

Elképesztő nyomorban él néhány magyar legenda

Vannak olyan mûvészek, akik hiába értek el óriási sikereket, nem élvezhetik felhõtlenül nyugdíjas éveiket.

Sokuk havi 45, 50, 60 ezer forintból kénytelen megélni. És nincs egyetlen szervezet, alapítvány sem, amely segítené őket. Akinek van rá lehetősége, még most, ilyen idősen is kénytelen fellépést vállalni, hogy ne haljon éhen. De van, aki betegsége miatt már dolgozni sem tud, így nincs külön jövedelme.

SOM LAJOS nem tud már dolgozni

47 ezer forintból kellene megélnie az egykor hatalmas sikereket arató Piramis együttes alapítójának. Hiába kap évente jogdíjat, Som Lajos gyakran éhezik.

„Ha nem lenne a jogdíj, ami ugye csak évente jön, akkor lehet, már nem is élnék. Megalázó helyzet ez minden művésznek, persze, gondolnom, kellett volna erre fiatalkoromban figyelni, amikor sokat kerestünk, de nekem nem volt befektetésem” – mesélte a Piramis legendája.

 

 

SZILÁGYI ISTVÁN teljesen összeomlott

„Az utca hírmondójaként” emlegetett Szilágyi ­István anyagilag teljesen padlóra került. Az után, hogy egy betegség miatt távoznia kellett a Győri Nemzeti Színháztól, nem tudja, visszatérhet-e valaha. Most egy romos, fűtetlen házban él feleségével és fiával.

„Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e visszatérni a színházba, továbbra is komoly betegséggel küzdök. Tüdőgyulladást kaptam, mert nem tudtunk már fűteni a házban, a többhetes fekvés miatt pedig trombózisom lett.”

 

PAUDITS BÉLA csontsoványan, betegen él

Az egykor legendás színész, Paudits Béla komikus havi 62 ezer forintból kellene hogy megéljen. Kis lakásban él, de magas a rezsije, csak a gázszámlája ­15–20 ezer forint.

„Kemény a rendszer, amikor úgymond, híres voltam, mindenhol szerepeltem, táncoltam. De most van, hogy enni sem tudok, örülök, ha mindent sikerül kifizetnem. 1992-ben a sok munkától az egészségi állapotom is leromlott, leszázalékoltak. Most csak akkor vagyok »boldog«, ha alszom, mert akkor nem gondolkodom, hogyan tovább.”

Csala Zsuzsának a házát kellett eladnia

Csala Zsuzsa 2014 februárjában bekövetkezett haláláig dolgozott, hogy megéljen. Neki nagyon alacsony volt a nyugdíja. Imádott otthonát is azért adta el, hogy ne nyomorogjon.

„Ha nem adom el a budai házat, ami évtizedekig az otthonom volt és hét évig építettem, nagy bajban lettem volna” – nyilatkozta akkoriban.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli