Létrehozva: 2017.07.05.

Elképesztő változáson ment keresztül Rékasi Károly

Véget ért Rékasi Károly kálváriája! Kilenc mûtét után újra boldog és kiegyensúlyozott életet élhet! Ezt bizonyítja a Facebook-oldalára feltöltött fotója is, amelyrõl a Ripostnak mesélt részletesen.

Rékasi Károly hónapokon keresztül semmilyen hírt nem adott magáról a Facebook-oldalán. A napokban azonban egy szívmelengető, családi fotót töltött fel a közösségi oldalára.

Édesanyjával, Jolika nénivel és fiával ölelkezve mosolyognak a kamerának. Ez is azt bizonyítja, Rékasi újra a régi!

Sikerült túltennie magát a két évvel ezelőtti motorbalesete okozta megpróbáltatásokon, és az is kiderült, hogy a rehabilitációja is jól halad. Újra kiegyensúlyozott, boldog életet élhet!

„A fotó, amit feltöltöttem, kivételes és nagyon sokat jelent nekem. Édesanyám, a fiam és én vagyunk láthatóak rajta: három generáció, akik néhány óra erejéig együtt dolgoztak. Nagyszerű érzés! Tudniillik, édesanyám készül a télre, betermelték hozzá a tűzifát Jászberényben. Most éppen a fiammal lódultunk neki, besegítettünk a mamának.

Sokat dolgoztam annak ellenére, hogy a járás, és talicskatologatás még nem megy, de a taligába való bepakolás, és az apró fadarabok felpakolása nagyon is

– kezdte jókedvűen a %RIPOST%-nak a színész.

„A világ legtermészetesebb dolga, hogy a szülőnek ott segít az ember, ahol csak tud, hiszen mi is annyi segítséget kaptunk tőlük az életünk során. Nem véletlenül írtam a bejegyzésben sem, hogy három generáció dolgozott együtt, még ha egy közülük rokkant is, akkor is megcsináltuk! Nagyon becsülöm, és tisztelem a fiamat azért, mert mindenben segíti a nagymamáját. Manapság nagyon ritka, hogy az unoka odafigyel a nagyszüleire. Zsiga ilyen, ezért is vagyok nagyon büszke rá. Derűs, boldog és optimista vagyok. Már csak a családom miatt is.”

A színész azt is elárulta, kitűnően halad a rehabilitációja. A mindennapos gyógytorna mellett önszorgalomból edzőterembe is jár. Ezzel is elősegítve a mihamarabbi felépülést, hiszen most már biztos: ősszel végérvényesen visszatér a színpadra!

Most éppen az edzőterembe tartok, hogy erősítsem a lábamat. Õsszel sok feladat és munka vár rám, addigra össze kell rakni magam!

"A gyógytorna mellett elengedhetetlenek a privát edzések” – mondta el lapunknak Rékasi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya