Létrehozva: 2020.07.07.

Elmondta az igazat magánéletéről Hódi Pamela

Hódi Pamela idén nyáron már az esküvőjére készült, ehelyett szakítottak jegyesével.

Alig két hete még a rajongók is reménykedtek a békülésben. Hódi Pamela és volt vőlegényének egyik lelkes drukkolója különös fotókat küldött a Ripost szerkesztőségébe, melyeken Tóth Bencét annak a 13. kerületi társasháznak közelében fotózták le, ahol a pár a szakításuk előtt együtt élt.

Fotó: Ripost/Markovics Gábor

A rajongók akkor még bizakodtak, hogy kibékül az egykori jegyespár. Azóta viszont nagyon úgy fest, hogy nincs szó hepiendről, Pamela teljesen magára maradt.

A sztár anyuka nem esik kétségbe, a Ripost-nak kijelentette, egyedül is feltalálja magát, sőt, ha kell, a gyermekét is képes egymaga felnevelni.

„Nem félek erős nő lenni! Mindig anyukám példáját látom magam előtt, aki teljesen egyedül nevelt minket. Úgy vagyok vele, hogy egyedül lenni nem szörnyű dolog. Szóval ettől én nem félek, nem tartok, de nem is hiszem, hogy örök életemben egyedül maradok. Egészen egyszerűen jó döntéseket kell hozni és okos lépéseket kell tenni az ember életében. Bármi is történik, soha nem riadok meg vagy nem dőlök hátra. Nem mondom, hogy könnyű mindent kézben tartani, velem is megesik, hogy telítődöm és sírok, de szeretek sírni. Olyankor megkönnyebbülök. Szerintem kell is sírni. mert utána minden sokkal könnyebb” – mondta Hódi Pamela, akinek önmagával szemben is komoly elvárásai vannak.

Igaz, a Tóth Bencével történt szakítás után kislányával ketten maradtak a nagy és az előzőnél drágább albérletben, de a modell ezen sem sopánkodik, a megoldásra koncentrál.

„Már csak egy fotel hiányzik és teljesen elkészül az otthonunk. Nagyon szeretem az új lakást. Persze nagyobb és drágább is mint az előző volt, de annyit dolgozom, hogy meg tudjam teremteni a körülményeket magamnak és a gyerkőcnek. Az volt a cél, hogy jól érezzük magunkat, de szerintem elvárható, hogy az embernek 31 évesen legyen egy saját hálószobája. Elvárható az is, hogy képes legyen megteremteni ezt magának. Most Natinak is meg van a saját birodalma és nekem is, de a nappaliban van egy közös terünk is” – mondta büszkén Pamela, aki hamarosan a sok megpróbáltatás után kikapcsolódhat egy kicsit. Barátaival nyaralni megy, míg kislánya az édesapjával élvezi a pihenést.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott