Létrehozva: 2018.11.07.

Erős fájdalomcsillapítókon él a TV2 sztárja: nem javul az állapota

A Csak show és más semmi második adása közben sérült meg. Azóta szenved a fájdalomtól.

Már több mint két hete jár mankóval Köllő Babett, aki a Csak show és más semmiben a produkciója közben sérült meg.

Folyamatos fájdalmaktól szenved, melyek elviseléséhez erős gyógyszerekre van szüksége.

Nem normális, hogy két hét után még ennyire fáj. A kórházban csak röntgen készült, ami azt mutatta, hogy nincs törés, de attól félek, hogy a szalagok sérülhettek

– árulta el az ACnews-nak a luxusfeleség, aki az éjszakákat és a pénteki adásnapokat fájdalomcsillapítókkal vészeli át. Azt mondja, nincs könnyű helyzetben, de sosem fordult meg a fejében, hogy kiszálljon a műsorból.

„Igaz, hogy fáj a lábam, de az adrenalin hajt és csinálom” – folytatta Babett, aki meglepő megoldást talált a helyzetére.

„Az a vicces állapot állt elő, hogy jelenleg csak tűsarkúban tudok közlekedni.

Ha mezítláb vagyok, akkor nagyon fáj és csak mankóval tudok menni, de a magassarkú most kifejezetten kényelmes.

A táncos lányok is mondták, hogy amikor nekik van hasonló sérülésük, akkor a magas cipő valóban segít, mert leveszi a terhelést a sarokról és inkább a lábfejet veszi igénybe” – magyarázta Babett, aki azt is elárulta, még a pizsamájához is tűsarkút vesz.

„Oda van készítve az ágy mellé, reggel, este és a próbákon is magassarkúban vagyok. Nagyon örülök, hogy a következő produkciónk táncos lesz, így a cipő adott” – nevetett.

Bár úgy érzi, jól kezeli a fájdalmat, amint lesz egy szuszannásnyi ideje, elmegy egy ultrahangos vizsgálatra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen: szakított a TV2 két sztárja

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 16.: a Halaknak szép napja lesz, a Mérleg választ kap egy kérdésre

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket