Létrehozva: 2021.07.20.

Esztergályos Cecília régi álmát váltja valóra

Színészként több díjat és elismerést kapott már, imádja a közönség. Esztergályos Cecília azonban nemcsak a színjátszásban tehetséges, a kerámiázásban és a festészetben is kiemelkedő művek születnek a keze alatt. Most kiállításon mutatja be a legérdekesebb darabokat.

Hónapokra le kellett mondania a színpadról a Kossuth-díjas színésznőnek, ám a kényszerű szabadságát aktívan töltötte. Esztergályos Cecília évek óta különös hobbinak hódol: szobrokat és festményeket készít, így kifejezve mindazt, amire a színpadon nincs lehetősége.

Mivel azonban évtizedek óta a legfoglalkoztatottabb magyar színésznők egyike, eddig kevés ideje maradt erre. A koronavírus-járvány idején azonban végre hódolhatott kedvenc időtöltésének.

Esztergályos Cecília rendkívül tehetséges szobrász (Fotó: Szabolcs László / Ripost)

„A kényszerű távollétet a színpadtól nagyon nehezen viseltem, hiszen a pályafutásom során még sosem volt ekkora kihagyás” – nyilatkozta a Ripost7-nek a színésznő. „Pozitív személyiség vagyok, így nem hagyhattam, hogy az aggodalom és bizonytalanság maga alá gyűrjön. Próbáltam elterelni a gondolataimat, és egyszer csak a műtermemben kötöttem ki. A kerámiá­zás teljesen kikapcsolt, ráadásul szigorú tempót diktáltam magamnak. Sokszor annyira kimerültem, hogy este fél nyolctól reggel fél nyolcig aludtam, majd másnap folytattam a kemény munkát. Nagyon jó érzés volt ilyen módon kifejezni magam, kibontakoztatni a kreativitásomat, mondhatni, ezzel gyógyítottam a lelkemet. Közben hallgatom a zenét a háttérben, egy szót sem szólok és a mennyországban érzem magam!”

Esztergályos Cecília kiállításon mutatná be a tárgyait (Fotó: Szabolcs László / Ripost)

A színésznő termékeny időszakot tudhat maga mögött, hiszen amíg a színházak zárva voltak, ő 29 új szobrot mintázott meg agyagból. A hobbija a színpadi visszatérés miatt most ismét kissé háttérbe szorul, de a jövőre nézve nagy tervei vannak.

Esztergályos Cecília festeni is imád (Fotó: Szabolcs László / Ripost)

„Régi vágyam, hogy kiállítást rendezzek a munkáimból, és ez idén ősszel végre megvalósul” – számolt be lapunknak. „Jó lenne, ha minél több emberhez eljuthatnának a szobraim és a festményeim, főleg, mert olyan nagy örömmel készítem el mindet! Egy-egy kerámia megformázása hosszú idő, és azután még festeni kell, háromszor kiégetni a szobrot a kemencében, csak utána mondhatom, hogy készen van. Általában absztrakt, drámai figurákat készítek. Érdekes, mert amúgy azt vallom, hogy bármitől lehet boldog az ember, a legapróbb örömöket is értékelni kell. Mégis, a művészetemben így fejezem ki magam. Az én igazi nagy szerelmem azonban a színpad, az az igazi hivatásom!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci