Létrehozva: 2016.02.11.

Éveken át élt életveszélyben Csepregi Éva

Csepregi Éva régóta alvásproblémákkal küzd, ami korábban nemcsak furcsa hallucinációkhoz vezetett, de néhányszor az életét is veszélybe sodorta.

A legendás énekesnő pörgős életvitele miatt nem mindig tudta kipihenni magát, folyamatos fáradtsága sokszor életveszélybe sodorta őt.

Csepregi Éva ugyanis rendszerint álmosan ült be a volán mögé, amivel nemcsak saját, de mások életét is kockáztatta. Egy furcsa látomás azonban ráébresztette arra, mennyire felelőtlen volt - írta meg a hot! magazin.

Régen volt, azért merem elmesélni, de volt olyan látomásom is, amikor rózsaszín vízilovakat láttam feküdni az úton. Nem is igen járok már egyedül, de ha ez nem megoldható, és egymagam vagyok, akkor éjszaka már nem ülök autóba

 - emlékezett vissza Éva, aki alvásproblémáira sokáig kereste a megfelelő gyógymódot. Végül megtalálta a megoldást, ami azonban nagy fájdalommal jár.

Mindig is sokat foglalkoztatott, hogy mi lehet a megoldás. Sokszor jártam korábban orvosnál is, de az altatóktól félek, inkább az alternatív gyógyászatban hiszek. Ha fáj, az jó, mert akkor beindulnak az öngyógyító mechanizmusok.

Ám ez egy hosszú kúra, amit időről időre meg kell ismételni. Most egy kicsit ráérősebb napokat élek, így heti rendszerességgel eljárok egy-egy ilyen kezelésre - árulta el a Neoton énekesnője.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét