SZTÁRDZSÚSZ

Dráma az Exatlonban, összeomlott és elviharzott a Bajnokok versenyzője

Megbánta, amit tett.
címkék:
  • Szerző: Doris

Nehéz helyzetbe került kedd este az Exatlonban a Bajnokok egyik kiváló versenyzője, Somhegyi Krisztián.

Dráma az Exatlonban, összeomlott és elviharzott a Bajnokok versenyzője

A versenyző a párbaj után teljesen kiakadt, el is viharzott. A -nak sikerült elérnie Kriszt.

: Ismét neked kellett döntened, ki menjen párbajozni, és végül az általad jelölt Dani távozott. Utólag megbántad a döntésedet?

Somhegyi Krisztián: Ha őszinte akarok lenni, akkor megbántam. Mindig igyekszem fair és objektív döntést hozni, ebben mindig döntő a statisztika, hiszen a számok nem hazudnak, de nyilván vannak egyéb tényezők, amik befolyásolhatják a döntésemet. a pályát és az ügyességit nem ismerjük előre, így azzal a ténnyel nem tudtam számolni, hogy Daninak nem fekszik majd. Nem a legjobb döntést hoztam meg a csapat számára sem, de ezekkel a döntésekkel együtt kell élnünk. Remélem, hogy sokáig nem kell megélnünk hasonlót.

: Hibásnak érzed magad a távozása miatt?

S.K.: Az első gondolatom az volt, hogy ezt most én rontottam el, hiszen én küldtem be őt párbajra. Viszont úgy éreztem, hogy nem lenne korrekt, ha most Dani miatt változtatnék a döntési módszeremen. Hibáztattam magam, már az ügyességit látva is, de túl kell lendülnünk ezen.

: A párbaj után kifakadtál a többiekre, szerinted a folyamatos kifogások nem jelentenek megoldást. Mi lehet a kulcsa annak, hogy tovább tudjatok lépni és végre kimásszatok a gödörből?

S.K.: Egy nagyon hosszú balszerencsés sorozaton vagyunk túl, és nem tudtam már magamban tartani a gondolataimat és elfogadni a kifogásokat. Úgy éreztem, hogy becsaptuk saját magunkat, hogy megnyugodjunk. Ezt egy ponton túl azonban nem lehet csinálni, és én Dani kiesése után jutottam le oda, hogy kimondom, amit gondolok, mert csak így, ilyen stílusban lehet helyre rántani a csapatot. Ha valaki ezt nem érti meg, akkor le fog maradni és ki fog esni.

: Szerinted érzik a többiek a helyzet súlyát? Hatással voltál a csapatra?

S.K.: Nagyon remélem, hogy sikerült hatnom a csapatra, mert össze kell szednünk magunkat, ha eredményeket szeretnénk felmutatni. Próbáltam érzékeltetni mindenkivel, hogy ez már nem vicc, nem buzdítás, hanem egy jelzés, hogy mindenki gondolja át a helyzetet, és úgy álljon oda a versenyhez, ahogyan kell.

: Sok csapattagtól búcsúznotok kellett az utóbbi hetekben – ezt szerinted mennyire nehéz feldolgoznotok?

S.K.: Ebben a szériában nagyon sok balszerencse éri a Bajnok csapatot, ami nagyon nehéz, hiszen állandóan újra kell építenünk a csapatot, összeszokni az új csapattársakkal. Valójában Franci távozása után nem igazán találjuk a helyünket, de bele kell raknunk a maximumot, és kizárni a negatívumokat.

: Mi kell ahhoz, hogy az újakkal ismét felépítsetek egy erős egységet?

S.K.: Az erős egységhez elengedhetetlen, hogy az újakat segítsük, illetve a régiek magukra is fókuszáljanak. Emellett érzékeltessük mindenkivel, hogy ezen a ponton már nem csak kizárólag az élvezetről szól ez a verseny. Mindenkinek úgy kell odaállnia, mintha a saját egyéni versenyén állna rajthoz.

: Hogyan látod Jósa Danit?

S.K.: Dani már rögtön erősen indított, én sok potenciált látok benne. Egy energikus csapattárs, akire már szüksége is volt a Bajnokoknak. Biztos vagyok benne, hogy a pozitív energiája ránk is hatással lesz.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?