Létrehozva: 2021.05.06.

Csúfos bukás az Exatlonban, ezt ki gondolta volna?

Nincs mit szépíteni, a Kihívók alulmúlták önmagukat, ami a Bajnokok elsöprő sikeréhez vezetett.

Nem várt fordulatot vett szerda este a TV2-n látható Exatlon Hungary, a végjáték első fordulójában ugyanis a Kihívók csúfos vereséget szenvedtek a Bajnokokkal szemben, valósággal leiskolázták őket. A Bajnokok eddig soha nem látott, 10:0-ás győzelmet arattak.


Fotó: TV2

„Mi próbáltuk a maximumot hozni a pályán, de a bajnokok valahogy jobban ráéreztek erre az ügyességire, ez az ő feladatuk volt. A higgadtság és a gyorsaság is megvolt részünkről, de a jelek szerint nem eléggé. A végéhez közeledve egyre nő a teher, hiszen nem szeretnénk senkit elveszíteni, így a végjátékok során még inkább görcsössé válunk. Fókuszáltan át kell beszélnünk a problémákat, mindenkire kellő időt szentelve” – vonta le a tanulságot csalódottan Ákos, hozzátéve, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ne közülük essen ki valaki.

A vereséget követően Gréti is szomorúan összegezte a történteket.

„Én sajnos nem futhattam, de azt gondolom, hogy egy olyan ügyességi, amire rá kell érezni, nekünk, kihívóknak kevésbé megy. Valahogy nincs olyan felkészültségünk, hogy ilyenkor technikával, és ne érzésből ugorjunk neki a feladatnak. Mindenkinek extra terhet jelent, hogy közeleg a döntő, de próbáljuk leküzdeni ezt a nyomást. Szerintem jó, hogy nap végén át tudjuk beszél a hibákat, de talán jobban megfogadhatnánk egymás tanácsait” – merengett Gréti.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját