Létrehozva: 2019.12.19.

Ez a különleges ajándék változtatta meg Vastag Csaba életét

Az énekessel a Varázslatos Life Karácsony felvételén találkozunk, ahol a Ripostot beavatta egy igazi családi titokba. Elmondta, melyik volt a legemlékezetesebb karácsonya.

Vastag Csaba minden évben nagyon várja a karácsonyt, hiszen ez az az időszak az életében, amikor egy napra kicsit kiszállhat a világ őrült körfogásából, és visszatérhet gyermekkorának egyik kedvenc helyszínére, a szülői házba. Végre magához ölelheti édesanyját, amire év közben csak nagyon ritkán van lehetősége, és találkozik két öccsével, Balázzsal és Tamással is. Bár hárman vannak fiútestvérek, a fa feldíszítése szinte minden évben az ő feladatuk.

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor /

„A karácsonyfát a testvéreimmel öltöztetjük ünnepi pompába. Amíg anyuék főznek, ezt ránk bízzák, de mindig nagy örömmel csináljuk. Közben jókat beszélgetünk, cukkoljuk egymást. Ráadásul van csomó olyan dísz, amit már harminc éve felteszünk a fára, és mindegyikhez köthető valamilyen szép emlék, amire jó visszagondolni” – mondta Csaba, aki elmesélte az egyik legszebb karácsonyi emlékét.

„Egy görkorcsolyát kértem, de azt láttam, hogy egy hatalmas doboz van a fa alatt. Amikor kibontottam, nagyon boldog voltam, mert egy asztali számítógép volt benne. Nagyon komoly volt, mert apukám a spórolt pénzéből vásárolta meg nekünk. Teljesen megváltoztatta az életünket az a karácsony az öcsémmel, mert bekapcsolódtunk a világ körforgásába. Akkor arról szólt az ünnep, hogy kicsit felfedeztük a kibernetikus galaxist” – emlékezett vissza az énekes, aki ma már másként tekint az ünnepekre, mint korábban.

Erről a további részleteket elolvashatod a Ripost napilap csütörtöki számában, amiben azt is megtudhatod, mi kerül a Vastag család asztalára karácsonykor. Keresd az újságárusoknál!

origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Az egész világ neki szorított: legyőzte a betegség a hollywoodi színészt

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka