Létrehozva: 2018.10.09.

Ezért aggódik a családja a népszerű magyar énekesnőért

Szandi csak nehezen lassít le, néha figyelmeztetni kell, hogy ne hajtsa túl magát.

Köztudott, hogy Szandi maximalista, így, ha szereplésről vagy felkészülésről van szó, nem ismer lehetetlent.

Pénteken egy artistamutatvánnyal debütál a Csak show és más semmiben, ami nem kis kihívást jelentett neki, de ahogy az lenni szokott, Szandi nem adta fel, sőt kockáztatva a testi épségét is a tökéletes produkcióért.

"Hihetetlen fájdalommal jár a gyakorlás, hiszen én nem vagyok artista. Egy negyvenkét éves nő vagyok, három gyermekkel, aki ugyan sokat jár edzésre, de ami ehhez a gyakorlathoz kell, ahhoz nincs hozzászokva a bőröm és a testem"

– kezdte Szandi, akinek a sok gyakorlástól véraláfutásos és kék-zöld foltos lett a bokája.

"A kelleténél többször gyakoroltam egy elemet, mint szabadott volna, szóval most pihentetnem kell a lábam, de másnapra mindig jobb. Persze, így is tökéletességre törekszem, ezért felvételt készítettem a próbáról, amit lassítva nézek vissza, a pénteki élőműsorig agyban gyakorlom ezt az elemet, mert, ha tovább próbálgatom, tönkre megy a lábam"

– árulta el az énekesnő, aki a fájdalmai ellenére is imádja, amit most csinál.

"A családom arra kért, hogy vigyázzak jobban magamra, de megnyugtattam őket, hogy nem feszítem túl a húrt.

Viszont az biztos, hogy nagyon tisztelem az artistákat és rajongok ezért a feladatért

– mondta Szandi, akinek az édesanyja hajdanán artista szeretett volna lenni, így péntek este egy kicsit az ő álmát is megvalósíthatja a Csak show és más semmi színpadán.

 

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó