Létrehozva: 2019.02.01.

Ezért ért véget a románc: ismét csalódnia kellett a magyar énekesnek

Pedig alig egy hónapja újságolta, hogy ismét rátalált a szerelem.

Tiszavirág életűnek bizonyult Abebe Dániel párkapcsolata. Az énekes a Joshi a legjobb barátban vallotta be: elváltak útjaik Zsuzsával.

Olyan dolgok jöttek ki, amiben nem egyezünk, hogy ez később mindenképpen gondot okozott volna. Õ nagyon fiatal. Pedig azt gondoltam, ez nem lesz probléma.

"Õ a koránál sokkal idősebb és felnőttesebb gondolkodású. Apró dolgok, amiknek összessége aztán ezt eredményezte" - magyarázta Joshinak.

A hír hallatán minden bizonnyal most sokan ledöbbentek, hiszen Bebe nem is olyan régen, január elején egy hetilap hasábjain boldogan beszélt 19 évvel fiatalabb szerelméről, akivel egy netes társkeresőn ismerkedett meg. Az újabb szakítás azt jelenti, hogy az énekes a válása után ismét kénytelen volt csalódni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott