Létrehozva: 2018.11.06.

Ezért küzdenek kedden a sztárpárok: 10 millió a tét

Kedd este véget ér minden idõk legkeményebb celebrealityjének elsõ évada a TV2-n. Köztük van a 10 milliós fõdíj nyertese.

Ma a TV2 képernyőjén kiderül, hogy a Rubint Réka-Schobert Norbi, a Rubos Frida-Pintér Tibor vagy a Palácsik Lilla-Visváder Tamás páros lesz-e a legbátrabb. A tét hatalmas, hiszen a győztesek 10 millió forinttal lesznek gazdagabbak. Nem véletlen, hogy a párosok mindegyike elgondolkodott már azon, mit is kezdenének a hatalmas összeggel.

Pintér Tiborék feleznék!

"Fridával megbeszéltük, hogy fele-fele arányban osztoznánk a nyereményen. A rám eső részt természetesen a Nemzeti Lovasszínházra fordítanám, míg ő a pénzből megvalósíthatná néhány álmát, vagyis elindulhatna az életben úgy, ahogyan ő szeretne. Nagy vágya, hogy továbbtanulhasson, és ebből az összegből ez lehetséges is lenne"

- álmodozott Tenya.

Palácsik Lilláék lakást vennének.

"Tamással az az álmunk, hogy belevágjunk egy lakás megvásárlásába, és biztosan erre fordítanánk a 10 millió forintot. Friss házasként sokat segítene a közös életünkben ez a hatalmas összeg"

- mondta lelkesen Lilla

Rubint Rékáék jótékonykodnának.

"Ha végül mi leszünk a legbátrabbak,  a Heim Pál Gyermekkórházban kezelt, túlsúlyos és 2-es típusú cukorbeteg gyerekek egészséges táplálkozását támogatjuk a 10 millió forintos nyereménnyel. Hiszen az elmúlt 20 évben is azért dolgoztunk, hogy az emberek egészségesebben éljenek, és ezt gyerekkorban kell elkezdeni"

- mondta Réka.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Tragédia: elesett az első német város a klímaharcban

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról