Létrehozva: 2020.03.06.

Ezt gondolják a legendás magyar sztárok a koronavírusról

Orbán Viktor miniszterelnök szerda este egy Facebook-videóban jelentette be, hogy hazánkban is megjelent a koronavírus. Két Budapesten tanuló iráni diák fertőződött meg, akiket jelenleg is a Szent László kórházban kezelnek. Azóta négyre emelkedett már a betegek száma.

Mivel a járvány főleg az idősebb korosztályra veszélyes, felmerül a kérdés, hogy a hatvan feletti magyar művészek vajon lemondják-e a koncertjeiket, egyáltalán tartanak-e a betegségtől. A Ripost összeállításából kiderül, erről szó sincs, az óvintézkedéseket viszont nagyon komolyan veszik!

Balázs Klári: Nem mondunk le bulikat, de vigyázunk magunkra


Fotó: Markovics Gábor

A népszerű énekespáros naptára tele van és ezen a hétvégén is több fellépésük lesz országszerte. Balázs Klári és Korda György sem pánikolnak és ugyanerre kérik rajongóikat is.

„Ha a szakértők azt mondják, hogy nincs ok pánikra, akkor minek pánikolni? Szóval mi minden lekötött bulinkat megtartjuk, ami nem kevés” – kezdte nevetve Balázs Klári, aki hozzátette, természetesen odafigyelnek a vírussal kapcsolatos információkra és a szokásosnál is jobban ügyelnek a higiéniára.

„Az a legfontosabb, hogy ügyeljünk a higiéniára. Nálunk a kocsiba minden ajtórekeszben van egy-egy kézfertőtlenítő, illetve van nálunk nedves törlőkendő és légfertőtlenítő spray is. Ez utóbbit használjuk a kocsiban és az öltözőkben is. Egyetlen dolgot csinálunk most másképp. Nincs puszi-puszi a rajongókkal, de ezt szerencsére megértik”- mondta a Ripost-nak nevetve Balázs Klári.

 

Balázs Fecó a gyakori kézmosásban hisz

Fotó: MTI

Balázs Fecó szerint sincs ok a pánikra. Ő mindent hasonlóképpen tesz a mindennapokban, mint bármikor máskor, és a koncertjeit sem mondja le. Persze folyamatosan figyeli a híreket, hogy mindenről időben tájékozódjon, de azt mondja, ha az ember megteszi a kellő óvintézkedéseket az ügyben, nincs oka a félelemre.

„Engem ez az egész ügy nem érint szerencsére, bízom benne, hogy nem is fog. Ha közlekedési eszközökön utazom, vagy társaságban vagyok, nyilván odafigyelek, tehát óvatosabb vagyok. De én ugyanúgy járok koncertezni, mint korábban, mintha nem történt volna semmi. Igaz, kevesebbet puszilkodom az ismerőseimmel és sokkal gyakrabban mosok kezet. Azt gondolom, hogy nincs értelme félni, hiszen a félelem csak bajt szül” – mondta a neves énekes.

Csepregi Éva szerint nem szabad pánikba esni

Fotó: Csepregi Éva

Hiába ütötte fel a fejét hazánkban is a koronavírus, a népszerű énekesnő ennek ellenére is járja az országot a zenekarával, és ezen nem szeretne változtatni. Csepregi Éva szerint pontosan ebben a helyzetben nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon a pánik, hiszen a megfelelő személyes higiéniával nagyban megelőzhető a vírus terjedése.

„Úgy gondolom, hogy továbbra sem szabad pánikba esni! Én azt tanácsolom, hogy mindenki tartsa be a higiénés szabályokat, amelyek eddig is kötelezőek voltak a mindennapokban a fiataloknak és az időseknek is egyaránt. Kézmosással, fertőtlenítéssel szerintem megfelelően lehet védekezni akár a koronavírus vagy az influenza ellen. Számomra ugyanúgy megy tovább az élet, továbbra is járjuk az országot, fellépünk, és készülünk az októberi Aréna nagykoncertünkre, ahová várunk mindenkit nagy szeretettel. Reméljük, addigra csillapodik ez a dolog!” – mondta a Ripost-nak a Neoton Família dívája.

Oszvald Marika: Már csak operettesen adok puszit!

Fotó: Markovics Gábor

Oszvald Marika is a megelőzésben hisz, már akkor beszerzett néhány védőmaszkot, amikor január végén nekivágott a Budapest-Bamako rallinak. A 67 éves operettprimadonnának ennek ellenére eszében sincs lemondani egyik előadását sem a vírus miatt.

„Nem mondok le fellépést, de fontosnak tartom a megelőzést. Eddig is állandóan kezet mostam, így ez nem változott. A színházban viszont megpróbálunk odafigyelni, már nem adok senkinek az arcára puszit, csak a levegőbe, amolyan operettesen. Ennek ellenére nem pánikolok és bízom benne, hogy nem lesz súlyos a hazai helyzet” – nyilatkozta a művésznő.

Pataky Attila: Ez egy orbitális műhiszti

Fotó: Ripost

Az Edda frontembere szerint felesleges túldramatizálni a koronavírus-helyzetet, kiváltképp, hogy influenzában sokkal többen betegednek meg.

„Úgy gondolom, hogy ez egy orbitális műhiszti. Ha az influenza miatt mindenkit elkülönítenénk, akkor Magyarország egy karantén lenne, attól mégsem fél senki. Meggyőződésem, hogy a koronavírus-hisztériát a háttérhatalom és a világ vezetői terjesztik azért, hogy kipróbálják, mennyire lehet megijeszteni az embereket, és talán arra is jó ez az egész, hogy elleplezzenek valami fontosat, amiről nem akarják, hogy tudjunk” – mondta el a Ripost-nak Pataky Attila, aki gőzerővel készül a szombati Aréna-koncertjére.

„Ígérem, hogy fergeteges bulit csapunk majd. Szerencsére az én rajongóim nem ülnek fel mindenféle ijesztgetéseknek, ezért biztosan remek lesz a hangulat.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget