Létrehozva: 2019.11.26.

Ezt hogy gondolta? Ugyanazt a klipet két számhoz is kiadta Jolly

Jolly a volt feleségével és új szerelmével is ugyanolyan klipet forgatott, csak a főszereplők különböznek.

Gyakorlatilag lemásolta a négy évvel ezelőtti szerelmes klipjét Jolly. A különbség csak annyi, hogy volt felesége, Suzy helyett barátnője, Barbara van az oldalán.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Pár nappal ezelőtt mutatta be vadonatúj klipjét a zenész Adj helyet a szívedben címmel. A kisfilmben Jolly a természet lágy ölén énekel a szerelmének, Barbarának – aki az utóbbi időben állandó főszereplője a klipjeinek -, majd egy hotelszobában is együtt látni őket. A főszereplő hölgy egy ágyon fekszik, körülötte rózsaszirmok mindenütt.

Aki látott már Jolly-klipet, annak ez a szállodaszobában forgatott jelenet biztosan ismerősnek tűnik. Mintha találkoztunk volna már pont ilyen jelenettel nála.

Jolly és Suzy 2015 nyarán töltötte fel a Youtube-ra a Gyere, ölelj most át című daluk klipjét. Abban pedig megszólalásig ugyanaz a koreográfia: természet, szállodaszoba, rózsaszirmok. Az egyetlen különbség a nő.

Úgy tudni, Suzynak nem esett jól, hogy volt férje új klipjében olyan körülményeket teremt az új szerelmének, amivel neki is kedveskedett annak idején. A Bors az énekest és az énekesnőt is kereste, de egyikük sem akart nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel