Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.11.29.

Ezt nézd: Hatalmas bulival ünnepeltek Emilióék

Tíz év különbség van Vivike és a kis Tina között, azonban a két lány egy napon született.

A család úgy döntött buli keretében emlékezik meg a két kislány születésnapjára.

Szinte lagziba illő sürgés-forgás, konyhai előkészület előzte meg Vivike és a kis Tina születésnapját. Az előbbi hetedik, míg utóbbi tizenhetedik életévét töltötte be és mivel a lányok egy napon születtek nagy mulatságot csaptak nekik. "Nekünk ők a mindeneink, persze, hogy szeretnénk nekik örömet szerezni. Meghívtuk a barátaikat, a család barátait és bőséges lakomával készültünk"

- mondta Tina, akinek férje a dekorációt intézte.

"Tavaly is rengeteg lufit vettünk a bulira, de idén szeretném túlszárnyalni a tavalyi dekorációt. Vivi imádja a lufikat, így nem spóroltam velük, ahogy kis Tinának is vettünk jópárat"

- mondta Emilio, aki feleségével közösen egy különleges ajándékkal is készült a gyerekeknek. "Készítettünk egy dalt és egy hozzá tartozó klipet, amit még se Vivike, se a kis Tina nem láttak"

- mondta Tina, mielőtt levetítették a meglepetést.

Bár mindenki meghatódott, a buli csak ezt követően indult el igazán, így a család apraja-nagyja késő estig koptatta a táncparkettet. A fergeteges bulit csütörtökön láthatják a nézők a Drága családom mai epizódjában.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria