Létrehozva: 2020.06.03.

Ezzel szórakoztatta a férjét Weisz Fanni a karanténban

A modellnek szemmel láthatóan kiváló ritmusérzéke van és remekül mozog.

Weisz Fanninak igazán jó érzéke van a tánchoz, jóllehet siketként nem egyszerű a dolga, mégis, szerelme szerint lenyűgöző, ahogy ropja.

Néha felkapja a kutyust és vele ropja. Weisz Fanni Instragram

„A feleségem nagyon vidám természet. Sokat szoktunk otthon bohóckodni, nevetgélni, táncikálni, s meg kell hogy mondjam, Fanni a siketsége ellenére is nagyon tudja rázni. Igaz, a zenét nem hallja, de ha hangosan szól és megérzi a basszust, akkor annak az ütemére mozog. Ha azonban halkabb a zene, akkor a körülötte lévőket nézi, az ő mozgásukat figyeli, azt próbálja levenni” – mondta a Borsnak Weisz Fanni férje, Péter.

Hozzátette: ők örökmozgó páros, szeretnek bulizni járni, de legfőképp a barátaikkal lenni, játszani, beszélgetni. A vírus miatt azonban ez most nem lehetséges, így őket is megviseli a bezártság.

„Feltaláltuk magunkat, főzőcskéztünk, filmeztünk és rengeteget hülyéskedtünk. Sok újdonságot nem hozott a kapcsolatunkba a karantén, mi eddig is szinte minden időnket együtt töltöttük, és ezután sem fogunk másképp tenni. Nem sikerült megunnunk egymást” – zárja mosolyogva a lapnak Péter.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya