Létrehozva: 2019.03.14.

Fantasztikus elismerést kaptak a Rippel testvérek

Hatalmas megtiszteltetés érte a Rippel testvéreket, akik állami kitüntetésben részesültek a nemzeti ünnep alkalmából.

Hatalmas öröm Rippel Ferenc és Rippel Viktor számára, hogy cirkuszművészként átvehették a Magyarország Érdemes Művésze díjat. Viktor úgy érzi, ezzel az elismeréssel felemelték a cirkusz művészetet oda, hová való.  

"A cirkusz kiemelt szerephez jutott a nemzeti kultúrában, ami óriási lépés az artistaművészek számára. Én és testvérem úgy érezzük, hogy ezt a díjat ugyan mi ketten vehettük át, de valójában a teljes szakmánk kapta”

- kezdte lapunknak az artista, aki elárulta, különösen kedves számára az elismerés, hiszen idén komoly évfordulót ünnepelnek testvérével.

"1989 márciusában indult el a karrierünk, vagyis éppen harminc évvel ezelőtt mutattuk be az első olyan produkciónkat, amire az emberek felkapták a fejüket.

Azóta nem teszünk mást, mit használjuk a felhalmozott tudásunkat.

Beutaztuk az egész világot és mostantól még nagyobb elánnal visszük hírét a magyar cirkuszművészetnek, bármerre is járunk majd, hiszen az elismerés egyfajta felelősség is”

- mondta a %RIPOST%-nak Rippel Ferenc

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Tragédia: elesett az első német város a klímaharcban

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról