Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.01.07.

Fásy Ádám betegsége teljesen összetörte a családját

A mulatós király felesége és lánya teljesen összetörtek, amikor meglátták a mûtét után tehetetlenül fekvõ családfenntartót.

 Fásy Ádám súlyos operációja után már egy jó ideje otthonában lábadozik. Gyógyulása még hosszúnak ígérkezik, immunrendszere teljesen legyengült– írta meg a hot! magazin.

Betegsége és az aggódás teljesen kikészítette családját. 

Könnyek szöktek a szemembe, amikor a kórterembe lépve megláttam, hogy az én mindig vidám, életerős apukám tehetetlenül fekszik az ágyban.

"A nap végén a folyóson sírva kapaszkodtunk össze anyukámmal, úgy vigasztaltuk egymást" – idézte fel a szörnyű emlékeket Fásy Zsülike.

Felesége szerint gyógyulását a róla terjedő hazug pletykák is hátráltatták, amik nagyon megviselték idegileg.

Huszonhárom éve vagyunk házasok Ádámmal, de még sosem láttam őt annyira feldúltan, mint akkor. Rögtön riasztottam az orvosunkat, mert majdnem kétszázra szökött fel a vérnyomása.

"Megtiltottam neki, hogy internetezzen, inkább ne is lássa, mi minden jelent meg ezzel kapcsolatban" – nyilatkozta Marika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel