Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.02.

Felháborodott az internet népe az egykori RTL-es botrányos dalán

VV Dennis legújabb rapszáma korántsem aratott osztatlan sikert, hiszen egyszerû, kétértelmû szövege hallatán maga a hallgató szégyelli el magát. Nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk.

A ValóVilág egykori alfahímje valamiért úgy gondolja, hogy ünnepelt előadó válhat belőle, hiszen a kéményseprés mellett töretlenül próbál betörni a zeneiparba. Az első lépést már megtette, habár nem az elsöprő a siker, sokkal inkább a csúnya bukás felé.

Beteszem című számában konkrétan semmi említésre való nincsen, hacsak a vacak, elcsépelt szófordulatok nem számítanak annak. A dal szövege ugyanis - a címből is kitalálhatóan - a szex körül forog, de egyszerűsége és nulla mondanivalója miatt szinte sérti a fülünket.

A kommentelők finoman szólva sem rajongtak VV Dennis nótájáért.

 

Már nem azért, de ez bűnrossz lett!

És gondolod, hogy ezt a szöveget fogják hallgatni a fiatalok? Komolytalan! Jól nyakon vágnám a gyerekem, ha ezt hallgatná! Azt hittem ennél igényesebb vagy!

Azt hittem Zsófi Rágógumi című számánál nincs rosszabb, hát tévedtem!

Erre időt pazarolni!

Hát ez elég gáz!

Ismét egy "sokat mondó" klip és zene
 

- háborogtak az internetezők az RTL Klub lecsúszott sztárjának Facebook-oldalán.

A férfiak számára talán a látvány nyújthat egyedüli szórakozást, hiszen VV Dórával együtt számos lány megmutatja bájait ez egyik legrosszabb VV-s dalban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel