Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.09.

Forbes-lista: Kasza az egyik legértékesebb magyar celeb!

Legyõzte Kovács Ákost, Istenes Bencét és Lilut is!

Egy szakmai zsűri segítségével a Forbes-magazin idén is összeállította a legértékesebb hazai celebek listáját. A legjobbak közé idén berobbant Kasza Tibi, aki már igazi nagyágyúkat tudhat maga mögött. Hajdú Péter, Schobert Norbiék, Istenes Bence, Lilu és Kovács Ákos is a hátát nézi.

A zenészből műsorvezetővé, majd közösségi kommunikátorrá lett híresség hat helyet javított tavaly óta. Mindezt köszönhetően a koncertjeinek, a televíziós megjelenéseinek és leginkább annak, hogy az ország legaktívabb rajongótáborát tudhatja maga mögött a közösségi oldalon.

Jelenleg 750 ezer rajongót mozgat, és cégek tucatjai versenyeznek érte, hogy reklámszerződést kössenek vele.

Kasza ezekről szintén a Forbes-nak nyilatkozott, a lap ugyanis terjedelmes interjút is közöl vele.

Tibi egy év alatt 169 ezer rajongóval növelte a táborát, ebben a tekintetben Hosszú Katinka csak ezüstérmes, 53 ezerrel, Nótár Mary 50 ezerrel harmadik.

Tibi saját gyártású videóinak és élő bejelentkezéseinek pedig olyan nézettsége van, amelyet már kereskedelmi csatornák is megirigyelhetnek.

Akik velem szerződnek, azoknak el kell fogadniuk, hogy ebben én vagyok a legjobb, és minden csak akkor működik, ha engedik, hogy a saját képemre formáljam a mondandót

– mondta a lapnak ezzel kapcsolatban.

A legértékesebb celebek listája:

1. Ördög Nóra

2. Majka

3. Tilla

4. Sebestyén Balázs

5. D. Tóth Kriszta

6. Alföldi Róbert

7. Liptai Claudia

8. Palvin Barbara

9. Tóth Gabi

10. Hajós András

11. Kasza Tibi

12. Lilu

13. Mautner Zsófi

14. Schobert Norbi - Rubint Réka

15. Kovács Ákos

16. Istenes Bence

17. Gundel-Takács Gábor

18. Hajdú Péter – Sarka Kata

19. Vajna Tímea – Andy Vajna

20. Stohl András

21. Berki Krisztián

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel