Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.14.

Fordulat Kállay-Saunders bírósági ügyében

Pattanásig feszült volt szerda reggel a hangulat az óbudai bíróság tárgyalótermében, ahol Kállay-Saunders András állt a bíróság elõtt súlyos testi sértés miatt.

A vádirat szerint 2013. május 19-én a Hajógyári sziget előtt barátjával bántalmaztak két férfit. A bűncselekmény következtében egyikük súlyos, a másik személy könnyű sérüléseket szenvedett.

Az egyik sértett azt állította vallomásában, hogy amikor ő már a földön feküdt vérző fejjel, Kállay-Saunders fejbe rúgta őt. Ezt a vádat András végig tagadta és a szerdai tárgyaláson az egyik tanú is azt vallotta: a brutális rúgást András barátja, a nigériai származású Abel követte el. A férfit szembesítették is a lánnyal, de ő erre annyit reagált; ha tényleg ő tette, akkor azt csak védekezésből. A tanúvallomások közben látszott az énekesen, hogy mennyire kikészült a három éve tartó pereskedésben.

András nem járult hozzá, hogy arcáról fotó készüljön a tárgyalóteremben, de testbeszéde annál több árult el róla. Keze ökölbe szorult, ha felszólalt, hevesen gesztikulált. Többször izgatottan pattant fel a székről és odament ügyvédjéhez. Újra és újra széttárta karját, amikor olyasmi hangzott el, amire ő másként emlékszik az esettel kapcsolatban… Csak a tárgyalás második részében tudott lenyugodni.

Hogy ekkor mi történt, az elolvashatod a %RIPOST% napilap csütörtöki számban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel