Létrehozva: 2019.05.14.

Fotó a helyszínről: autóbalesetet szenvedett Győzike

Csak a szerencsén múlott, hogy nem torkollott tragédiába Gáspár Gyõzõ hétvégi autóbalesete. A showman a rendõröket is kihívta a helyszínre.

Visszalátogattunk Tar és Kisterenye között ahhoz a horror- körforgalomhoz, ahol a hétvégén Gáspár Győző autóbalesetet szenvedett. A showman azt állítja, a felújítás alatt álló helyszín életveszélyes, mert amikor ő összetörte a kocsiját, akkor még nem volt felújítást jelző tábla, kordon, jelzőlámpa, ami jelezte volna az arra haladóknak, hogy veszélyes az útszakasz.

Az a hatalmas féknyom is jól kivehető, amit Győzike autója hagyott maga után. A showman beletaposott a fékbe, így próbálta meg elkerülni az ütközést.

„Majdnem meghaltam” – fakadt ki Győzike a %RIPOST%-nak, majd részletesen is beszámolt az ijesztő részletekről. A showman a baleset estéjén a felesége, Bea asszony vacsoraestjén segédkezett. Azt mondja, már az is rossz ómen volt, hogy a tervezettnél később tudtak csak hazaindulni.

„Hajnalban tudtunk csak elindulni a buli helyszínéről. Egész este pörögtem, kiszolgáltam a vendégeket, énekeltem és szórakoztattam őket. Siettünk is, de mondanom sem kell, hullafáradtak voltunk."

Hogy mit mondott még Győzike, mi történt pontosan, és mi lett az autójával, elolvashatod a %RIPOST% napilap keddi számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel