SZTÁRDZSÚSZ

Friss hírek érkeztek Benkő Lászlóról

Egy hete még csak egy-egy szóval kommunikált Benkő László, aki most már sokkal érthetőbben beszél. Kóbor János szerint javult a kiváló muzsikus állapota.
  • Szerző: BDF

Megnyugtató hírek érkeztek: lassan, de szépen javul Benkő László állapota – tudta meg a . Kóbor János napi szinten tartja a kapcsolatot a legendás billentyűssel, aki egy hete még annyira gyenge volt, hogy csak egy-egy szóval kommunikált, de ez most megváltozott.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Szabolcs László

„Tulajdonképpen egy kicsit javult az állapota„ – kezdte lapunknak Kóbor János. ”Az utóbbi időben elsősorban lelkileg és érzelmileg volt nagyon negatív, de most egy picit stabilizálódott. Azt nem mondanám, hogy jókedvű, de azt igen, hogy jobb a helyzet az egy héttel korábbinál. Már nem annyira pesszimista, mint a baleset után volt. Ennek örülünk, hiszen sajnos ez a hozzáállás csak rontott az állapotán...„ - nyilatkozta lapunknak az Omega frontembere, aki szerint talán mindez elkerülhető lett volna, ha Benkő a térdműtéte után hazakerül és otthon lábadozik. Sajnos azonban a többi egészségügyi problémája miatt erre nem volt lehetőség.

„Lassan két hete lesz, hogy a balesete volt. Azt hiszem, hogy jövő héten újra tekerik ezt a sínt, amiben a lába van, hogy még véletlenül se tudja mozgatni a térdét. Ha ez beválik, reméljük gyorsabban javulni fog az állapota. Úgy gondolom, ameddig rajta a gipsz, bent fogják tartani ” – folytatta Kóbor, aki szerint Benkő megfelelő kórházi kezelést kap, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy folyamatosan erősödik a szervezete.

„Nem nagyon tud mit csinálni, fekszik és alszik, de a lényeg, hogy most jól van. Talán valamivel erősebb lett. Tíz nappal ezelőtt alig értettük a szavát, egy-két szó után már elfáradt, most azért lehet vele rendesen beszélgetni” – fogalmazott Kóbor.

Mint ismeretes, Benkő László másfél hónappal ezelőtt egyszer már olyan súlyos állapotba került a tüdő- és mellhártya-vizesedés miatt, hogy az orvosok az utolsó pillanatban hozták vissza az életbe, éppen ezért Kóbor úgy érzi, a zenésztársa a lehető legjobb helyen van a kórházban.

„Persze, hogy szeretne hazamenni, hiszen bármennyire is rendben vannak a körülmények a kórházban, azért nyomasztó. De jelen pillanatban nem megengedhető, hogy otthon legyen, neki bent sokkal biztonságosabb” – tette hozzá Kóbor János.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?