Létrehozva: 2017.10.06.

Gesztesi csak viccből tette le a poharat

Gesztesi Károly remek formában van, amióta életmódot váltott és visszatért a színpadra. Ja, és bevallotta, hogy csak mértéket tart, nem fogadalmat.

Gesztesi Károly szerepet kapott a Robin Hoodban, Tuck barátot alakítja. A színész hónapokkal ezelőtt megígérte, hogy 500 napig nem iszik, de Kovács Áron elkotyogta: ő időnként látta Karcsit borozgatni.

"Ne erőltessünk a Karcsira olyasmit, hogy ötszáz napig ne igyon. Az első felvonást mindig megnézi egy rozé kíséretében és utána mindig annyit dicsér”- mondta nevetve Kovács Áron a vasárnap este adásba kerülő  Esti Frizbi felvételén. Gesztesi is osztja Áron álláspontját.

"Biztosan éppen ittam, amikor azt mondtam, hogy ötszáz napig nem iszom egy kortyot sem.

Meg tudnám állni, sőt talán volt is ilyen, de nincs értelme. Egyébként valakinek eszébe is jutott, hogy „korábban” szerettem rozét iszogatni, így rám osztották Tuck barát szerepét. Nem is értem, miért...!”

- nevetett az ATV stúdiójában Gesztesi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya