Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.23.

Gesztesi Károly lepofozná feljelentőjét

Állítólag részegen látták mulatni a színészt, aki teljesen felháborodott ezen az állításon, hiszen elmondása szerint több mint két hónapja józan, egészséges életet él.

Gesztesi Károly több hónapja nem iszik egy korty alkoholt sem, minden napja a pihenés és a sport jegyében telik. Éppen ezért tartja felháborítónak azt a vádat, amit a Színes Ász egyik olvasója állít, hogy néhány napja részegen dorbézolt Budapest belvárosában.

Kizárt dolog, hogy látott engem részegen múlt hétvégén bárki is

- mondta el Gesztesi a lapnak.

"Ennek az illetőnek pedig üzenem, hogy mivel nehezen összetéveszthető vagyok, írasson fel magának szemüveget. Az is elképzelhető, hogy maga az informátor volt illuminált állapotban. De amennyiben tud egy képet küldeni, ahogy a földön fetrengek részegen, a fejem mellett egy aznapi napilappal, akkor fizetek neki százötvenezer forintot. Ellenkező esetben ő fizessen nekem, és még kap is egy méretes Gesztesi-pofont mellé, mert hazudott"

- zárta le a témát a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel