Létrehozva: 2016.06.24.

Gesztesi Károly megfejtette a válogatott sikerét

Gesztesi Károly szerint nemcsak õt irányította a helyes útra Gera Zoli hite, hanem a foci válogatottat is Isten ereje vezeti.

A színész az elmúlt években alkoholproblémákkal küzdött, ezért is fordult Istenhez segítségért. Ebben segíti őt mentorként a jelenleg az Eb-n remekelő válogatott futballistánk, Gera Zoltán.

Gesztesi Károly úgy véli, éppen Gera hite az, ami ilyen eredményekre sarkalja a magyar csapatot.

"Tudom, az SMS-ek is sokat jelentenek neki és a többieknek, mégsem írtam még, de fogok, amikor kell. Pontosan tudom, ki az a három ember, akivel Zoli rendszeresen beszél. Ha írnék neki, engem is felhívna, de nincs rá szükség. Ha itthon lesz, úgyis lesz egy hosszú beszélgetésünk. Neki most azonban ott van dolga."

Zoli Istenhite kihat az egész csapatra. Ha hívő ember közelében vagy, akit tisztelet is övez, biztosan nem fogod Istent káromolni.

- mondja a színész, aki azt sem tartja kizártnak, hogy ez a hit, egészen a végső győzelemig viszi válogatottunkat.

"A csapatunk hittel teli, és bármire képesek ezen az Európa-bajnokságon. Akár Eb-t is nyerhetünk. Míg korábban sokan lesajnáltak, kinevettek minket, ma már Európa is fejet hajt előttünk, sőt a belgák sem nevetnek rajtunk. Jó, hogy ilyen vezére van a csapatnak" - fejtette ki Gesztesi a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci