Létrehozva: 2019.03.13.

Gigabotrány Hollywoodban, az FBI vitte el hajnalban a sztárokat

Több hírességrõl és üzletemberrõl is kiderült Hollywoodban, hogy egyetemeket vesztegettek meg a gyerekeik felvételijén.

Hatalmas csalási botrány robbant Hollywoodban, kiderült ugyanis, hogy több sztár és üzletember is megvesztegette az elit amerikai egyetemek illetékeseit 2011 és 2019 között azért, hogy gyermekeiket felvegyék.

Ötven embert vádoltak meg az ügyben, amelyben főiskolai és egyetemi oktatók is gyanúsítottá váltak. A hollywoodi sztár Lori Loughlin és férje, Mossimo Giannulli, valamint Felicity Huffman, a Született feleségek című sorozat színésznője mellett az érintettek közé tartoznak kiemelkedő üzleti vezetők és egy vezető ügyvéd is.

Huffmannt azzal vádolták meg, hogy 15 ezer dollárt (átszámítva több mint 4 millió forintot) fizetett azért, hogy lánya felvételijén valaki helyesre módosítsa a válaszokat.

Loughlin és férje pedig 500 ezer dollár (több mint 140 millió forint) kenőpénzt adtak az egyetemnek, hogy két lányukat felvegyék.

Huffmannt és Giannulit őrizetbe is vették, de kedden már elengedték őket. A színésznő 250 ezer dolláros (70 millió forintos), míg Giannuli 1 millió dolláros (280,7 millió forintos) óvadékért távozhatott. Utóbbi kifizetéséért a sztárszülők zálogba adták a házukat.

A Daily Mail úgy tudja, hogy Huffmann és férje, William H. Macy két lányuknak, a 18 éves Sofiának és a 16 éves Georginának is így szereztek jó pozíciót az iskolában. Macy-t azonban nem vádolták meg, ennek az oka egyelőre ismeretlen. Huffmannak át kellett adni az útlevelét a bíróságnak, nem hagyhatja el az Egyesült Államokat.

Kedden helyi idő szerint hajnali hatkor jelent meg az FBI a színésznő és családja házánál, fegyverrel szólították fel a Született feleségek Lynette-jét, hogy adja meg magát.

A Bír-lak című sorozatból ismert Loghlin kedden délután utazott Kanadából Los Angelesbe, ahol szerda reggel feladta magát. Õ és férje, Giannuli két lányukat, a 19 éves Olivia Jade-et és a 20 éves Isabellát juttatták be a Dél-Kaliforniai Egyetemre a vesztegetéssel. Giannoli útlevelét is elvették.

Huffmannak és Giannolinak március 29-én kell megjelennie a bostoni bíróságon. Loghlin ügyvédje pedig azt kérte, hogy a színésznőt engedjék vissza forgatni Vancouverbe, erről a bíróság később dönt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott