Létrehozva: 2021.11.05.

Gundel Takács Gábor vallomása: Hat évig próbálkozott, kudarcot vallott

Élete egyik nagy álmáról vallott Gundel Takács Gábor a LifeTV-n futó Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban.

Az életéről, örömeiről, sikertelenségeiről és tapasztalatairól beszélt Gundel Takács Gábor a LifeTV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában.

A péntek esti adásból kiderül többek között az is, hogy bár híres gasztro-dinasztiából származik, a főzés nem áll annyira közel hozzá, mint azt sokan gondolnák.

Gundel Takács Gábor színésznek készült (Fotó: LifeTV)

„A gasztronómiában nem mindenki szakács. Nem is az, hogy nem tudok főzni, nem különösebben érdekel. Én ilyen agglegény-szakács vagyok, akkor főzök, amikor muszáj” – árulta el a műsorvezető.

Gundel Takács Gábor a fiatalkorára is kitért: jóllehet, színésznek készült, ezt az álmát hat évnyi sikertelen próbálkozás után fel kellett adnia.

„Színésznek készültem, jártam amatőr színházba. Azért akartam színész lenni, mert az iskolában is jártam versmondó versenyekre, az ünnepségeken is szavaltam, és mindig szerettem a magyart és a törit. A főiskolára negyedszerre sem vettek fel, illetve Kaposvárra sem vettek fel segédszínésznek. Volt egy ilyen gondolat bennem, hogy ha valami hat évig nem sikerült, akkor azt nem szerencse kérdése, hanem valami hiányzik. Erről kaptam is visszaigazolást Ascher Tamástól, aki azt mondta, hogy nem biztos, hogy színész vagyok egy színházban. Huszonnégy éves voltam, nem volt könnyű feldolgozni, de elfogadtam, hogy nem sikerül.”

Gundi végül azért választotta a tévézést, mert addigra rájött, hogy számára a történetmesélés a legfontosabb, legyen szó műsorvezetésről vagy sportközvetítésről. Ebben a szakmában ki tudott teljesedni, és azóta is nagy sikereket ér el.

Hogy miket mesélt még Gundel Takács Gábor az életéről, megtudhatod a LifeTV péntek este 22 órakor adásba kerülő Összezárva Hajdú Péterrel című műsorából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét