Létrehozva: 2016.04.27.

Hamisak az Omegát körüllengő hírek

Hazugság a hír, miszerint az Omega együttes teljesen feloszlik. Az sem igaz, hogy kirúgták az egyik alaptagot.

A legendás együttes frontembere, Kóbor János a Mokka szerdai adásában mesélt a zenekart ért vádakról. Elmondása szerint éppen Németországból tartottak hazafelé, amikor értesültek a hírről, miszerint feloszlik a zenekar. Nagyon meglepte őket a feltételezés.

"Nem volt konfliktusmentes ez az ötvenöt év, de ennek nincs semmi alapja. Persze, voltak olyan dolgok, amiben nem volt egyetértés. De ezek inkább szakmaiak voltak."

Tehát, nem oszlottunk fel. Mihály Tomi sem lépett ki. Teljes gőzerővel dolgozik az új anyagon

- árulta el az énekes, majd hozzátette, hogy ugyan vannak olyan dolgok, amelyekben Mihály Tamás nem ért egyet a többiekkel, de emiatt nem akadályozná más munkáját, hanem egyszerűen nem vesz részt benne.

"Nincs olyan, hogy valaki is megkérdőjelezné, hogy egy valamikori Omega tagnak egy következő nagyobb eseményen ne lenne helye. Nagyon remélem, hogy a jelenleg készülő Testamentumhoz Presser Pici is hoz egy ötletet vagy kettőt vagy akármennyit" - folytatta a legendás énekes, akit örömmel tölt el az, hogy most, sok idő elteltével, külföldön is újra dübörög a banda.

"A hetvenes évek óta ekkora eredményeink nem voltak külföldön, mint most Németországban, Oroszországban vagy Lengyelországban" - árulta el Kóbor, majd hozzátette, hogy ameddig igény van rájuk, eszük ágában sincs abbahagyni a zenélést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt