Létrehozva: 2017.04.06.

Hatalmas bejelentést tett a műtéten átesett Rékasi Károly

Túl van a kilencedik sikeres mûtétjén is. A színész a Ripostnak mesélt a jövõbeni terveirõl.

Visszakaphatja régi életét Rékasi Károly. A színész március elején kilencedik alkalommal feküdt kés alá. Az operáció során az utolsó csavarokat is eltávolították sérült lábából. Az orvosok szerint a beavatkozás sikeres volt. Huszonegy hónap után tehát végre befejeződni látszik Rékasi kálváriája.

A színész sok segítséget kap a teljes felépüléshez: gyógytornásznál rehabilitálódik, és edzőterembe is jár. Állapota javulását bizonyítja, hogy az egykori közönségkedvenc hosszú kihagyás után a napokban ismét színpadra áll.

Nagy örömmel készülök a fellépésemre. Boldog vagyok, és végtelen energiával tölt fel, hogy a költészet napja alkalmából az én produkciómat hívták meg

- kezdte a %RIPOST%-nak a színész.

Hogy mit mondott még, elolvashatod a %RIPOST% csütörtöki lapszámában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját