Létrehozva: 2021.01.06.

Hatalmas siker: Tarolt a TV2

2020-ban a TV2 volt a legnézettebb adó, a csatornacsaládok versenyét pedig a TV2 Csoport nyerte.

2020 sikeres év volt a TV2 számára, hiszen teljes napon mind a három kiemelt korcsoportban – 18-59, 18-49 évesek és a teljes lakosság körében is – a TV2 csatornát választotta a legtöbb néző, így megelőzte fő konkurensét, az RTL Klubot.

Fotó: TV2

Az éves átlagokat tekintve a 18-59 és a 18-49 évesek esetében is 2001 óta a 2020-as év volt az első, amikor a TV2-nek sikerült felülkerekednie a legnagyobb riválisán, és így az ország legnézettebb csatornájává vált.

A küzdelem szoros volt a két fő kereskedelmi csatorna között, de végül a TV2 a 18-59 évesek körében 0,2 százalékponttal tudott több nézőt megnyerni magának, mivel átlagosan 9,2 százalékos nézői részesedést ért el az RTL Klub 9,0 százalékával szemben (teljes nap). A fiatalabb korcsoportban még szorosabb volt a küzdelem, átlagosan a 18-49 éves nézők 9,0 százaléka választotta a TV2-t, míg az RTL Klubot 8,9 százalék*.

A portfólió zászlóshajója nagyban hozzájárult a csoportgyőzelemhez, hiszen 2020 teljes év átlag nézői részesedését tekintve a TV2 Csoport csatornáit választotta a legtöbb néző mind a három fő korcsoportban – a 18-59 éves nézők 23,6 százaléka, a 18-49 évesek 22,7 százaléka és a 4 éves vagy annál idősebb nézők 24,6 százaléka. A csoport ezekkel az eredményekkel magasan felülmúlta fő konkurensét, az RTL Magyarországot (teljes napon).

Számos sikerműsor járult hozzá ezekhez az eredményekhez. Már az év elején jól indított a TV2 csatorna, hiszen a 2019-ben indult Mintaapák 2020-ban is sok nézőt nyert meg magának. A tavasz nagy sikere volt a január 1-jén elstartoló Exatlon Hungary 2. évada, amely a 109 epizóddal átlagosan a 18-59 éves nézők 14,0 százalékát, a 18-49 éves nézők 15,4 százalékát nyerte meg magának, így többen választották esti szórakozásként, mint az RTL Klub azonos idősávját (13,4%; 12,8%). De a 2020 az Exatlon Hungary-vel is zárult, hiszen december 28-án elstartolt a 3. évad. A műsor jól indított, az első része 438 ezres nézettséget ért el a 18-59 éves körében, amivel a korcsoportban a nap legnézettebb műsora lett. Még jobb eredményeket ért el a fiatalabb korosztályban, hiszen amellett, hogy a 18-49 éves körében is a nap legnézettebb műsora volt, a korcsoport nézőinek 19,2 százaléka választotta, jóval többen, mint az RTL Klub azonos idősávját. Az évad további három epizódja is hasonlóan kiemelkedő eredményt ért el, és átlagosan mind a két korcsoportban magasabb közönségarányt tudhatott magáénak, mint az RTL Klub azonos idősávja.

Tavasszal, a hétköznapok mellett hétvégén is számos izgalmas műsorral találkozhattak a nézők, hiszen február 16-tól vasárnaponként volt látható a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada, amely hét epizóddal a 18-59 évesek és a teljes lakosság körében is az átlag nézői részesedést tekintve nyerte az idősávját. Ősszel visszatért a műsor a 2. évaddal, és november 22-től vasárnaponként együtt izgulhattunk, hogy kit is rejt a maszk.

Fotó: TV2

Ráfordulva az őszre, mind a két fő kereskedelmi csatorna a legjobb műsoraival jelentkezett, így nagyon kiélezett volt a verseny a nézők figyelméért. A TV2 először a hétvégét erősítette meg jelentősen, hiszen augusztus 30-tól vasárnap esténként megérkezett a Sztárban Sztár. Mindamellett, hogy a 18-59 évesek körében az évad átlag nézői részesedésben felülmúlta fő riválisának azonos idősávját, a szeptembertől novemberig tartó őszi időszakban a Sztárban Sztár lett a második legnézettebb műsor a november 8-i adásával.

A szombatok is erősödtek, hiszen októberben megérkezett a Dancing with the Stars – Mindenki táncol. A tíz részes táncos show minden epizódja a 18-49 évesek körében az adott nap legnézettebb műsora lett, és a sugárzott részek átlagát tekintve 17,6 százalékos nézői részesedést ért el, amivel pedig 7,8 százalékponttal múlta felül az RTL Klub azonos idősávját (9,8%). A 18-59 éveseknél még nagyobb volt a különbség, 8,9 százalékpont (18,3% vs. 9,4%).

Az ősz nemcsak a hétvégék, hanem a hétköznapok megerősödéséről is szólt. November 15-én vasárnap nagy sikerrel indult a Farm VIP, és a hétköznapi epizódok is magas közönségarányt értek el az erős konkurens tartalommal szemben. A huszonegy epizód átlagosan a 18-59 éves nézők 15,0 százalékát, a 18-49 évesek 14,7 százalékát nyerte meg magának.

A TV2 csatorna nemcsak az Exatlon Hungary sikerének köszönheti az év végi eredményeinek erősödését, hanem a december 27-én dupla epizóddal debütáló Doktor Balatonnak is, ami 2020-ban átlagosan 18,2 százalékos közönségarányt ért el a 18-59 évesek körében, így 8,7 százalékponttal felülmúlta az RTL Klub azonos idősávját (9,5%).

Ezeknek a műsoroknak is köszönhetően, októbertől decemberig egyre kiélezettebbé vált a verseny a két fő kereskedelmi csatorna között, egyre jobban közeledett a TV2 és az RTL Klub teljesítménye egymáshoz, míg végül decemberben a TV2 csatorna mind a három fő korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+) legyőzte fő riválisát (Teljes nap).

A sikerhez hozzájárultak a hírműsorok is, amelyek jó eredménnyel zárták a 2020-as évet. A 4 éves vagy annál idősebbek körében az este 18:00 órakor kezdődő Tényeket átlagosan a nézők 21,4 százaléka, az azt követő Tények Pluszt pedig átlagosan a nézők 16,6 százaléka választotta, amivel mind a két műsor megnyerte idősávját az RTL Klubbal szemben. A hétköznap reggeli Mokka és a Mokkacino sikere is töretlen volt 2020-ban, hiszen a Mokka átlagosan 2020-ban a 18-59 éves nézők 14,5 százalékát, a Mokkacino pedig 8,8 százalékát nyerte meg magának, ezekkel magasan felülmúlva az RTL Klub azonos idősávját.

A siker a kábelportfólióba tartozó csatornák esetében is kimagasló, hiszen 2020-ban átlagosan a TV2 Csoport kábelcsatornái összesen magasabb nézői részesedést értek el a kiemelt korcsoportokban (A18-59, A18-49, A4+), mint az RTL Klub kábelportfoliója (Teljes nap). A TV2 kábelcsatorni közül a legjobban a Mozi+ (3,9% SHR), a Prime (2,7% SHR) és a Super TV2 (2,6% SHR) teljesített. A TV2 Csoport legújabb filmcsatornája, a 2019. február 17-én indult Moziverzum, 2020-ban erősödött a 2019-es eredményéhez képest, hiszen tavaly már 1,2 százalékos átlag nézői részesedést tudott elérni a 18-59 éves korcsoportban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget