Létrehozva: 2020.01.16.

Házassági válság: Megtörte a csendet a háromgyerekes magyar sztár

Erdei Zsolt őszintén vallott a nehézségekről. Bízik benne, hogy feleségével közösen meg tudják majd oldani a problémákat.

Ismét mélypontra került Erdei Zsolt házassága. Az egykori ökölvívó minden erejével azon van, hogy mentse a menthetőt.

Fotó: Ripost / Markovics Gábor

Mint ismeretes, a feleségével, Rékával már egyszer eltávolodtak egymástól, amikor az asszony hat hónapos terhes volt a kisfiúkkal, de rendeződött közöttük a viszony. Ám most Erdei érzi úgy, hogy nem kiegyensúlyozott a kapcsolatuk, de mindent megtesz, hogy átlendüljenek a holtponton.

„A gyerekkel intenzíven kell foglalkozni, és a napunk nagy részét ez teszi ki, azonban úgy látom, erre kezd rámenni a kapcsolatunk is. Éljük a szürke hétköznapokat, várjuk, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor ebből ki lehet szakadni” - mondta el Madárként becézett egykori sportoló, aki a hot! magazinnak eltávolodásuk egyik lehetséges okáról is beszélt.

„Réka romantikára, színházra vágyik, én viszont bevallom, nyugalomra. Persze ha úgy jön ki a lépés, szívesen elkísérem, de nem nagyon vannak közös programjaink, ami valahol az én hibán is, de nem titkolom, kicsit elfáradtam. Nehéz eset vagyok, és neki sem lehet könnyű, az éremnek mindig két oldala van. Hullámzó a kapcsolatunk, mint szinte mindenkinek, de igyekszünk tartani magunkat, keressük a boldogság felé vezető utat. Szeretnék visszatalálni a gyermekeim anyjához úgy, hogy minden olyan legyen, mint régen.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyerekként érkezett, megszégyenülve távozik a Manchester United sztárja

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

magyarnemzet.hu

Megelégelte a Welt, hogy a német politikusok folyton hazudnak a migránsbűnözésről

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

magyarnemzet.hu

Így reagált Orbán Viktor Brüsszel diktatúrák korát idéző lépésére

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

Ezt a 9 különleges, idén nyíló múzeumot látnod kell!

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról