Létrehozva: 2017.07.15.

Hét hónapos kislányát quaddal vitte vásárolni a magyar sztár

Klausmann Viktor lánya imádja a száguldást, már saját négykerekûje is van, pedig még csak nyolcéves.

A Szerencsekerék egykori műsorvezetője Domonyvölgyben él, ahol se biciklizni, se motorozni nem lehet a löszös talaj miatt. Amikor szomszédja megvette quadját, Viktor számára is kiderült, ez a legjobb közlekedési eszköz azon a környéken.

Így egy évvel később, 2003-ban a műsorvezető is rászánta magát, megvette a sajátját. Azóta még bevásárolni is azzal jár. Amikor 2009-ben megszületett lánya, természetes volt, hogy őt is azzal szállítja, így Tamara már hét hónaposan quadon utazott.

„A babaszéket rákötöttem biztonságosan a gépre és úgy mentünk bevásárolni – mesélte a Klausmann Viktor. – Aztán Dominik fiam három éve megkapta az elektromos quadját, akkor Tami ötéves volt, de kipróbálta és nagyon élvezte. Akkor már tudtam, előbb utóbb neki is kell egy. Pár nappal ezelőtt meg is kapta a saját csillogó narancssárga gépét. Azt kell mondjam, olyan ügyesen használja, hogy akár versenyző is lehetne belőle.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott