Létrehozva: 2018.01.18.

Hihetetlen, ami történt: vádlott-társa nekiment Oszter Sándornak

Oszter Sándor egy éve mindig a rövidebbet húzza és magyarázkodni kényszerül. A színész azonban ártatlannak vallja magát.

Miután az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért Oszter Sándor perében, elszabadultak az indulatok, és már a vádlottak padján mellette ülő bajtársa is a színművész ellen fordult. Keserű Sándor sötét lelkű, beteg, erőszakos emberként festi le a színművészt.

Hosszú hónapok óta tart az a per, amelyben Oszter Sándort és társait azzal vádolják, hogy egy Szlovákiában bujkáló, Magyarországon adócsalás miatt keresett vállalkozónak megígérték, több tízmillió forint fejében elintézik az ellene folyó eljárás enyhítését. Oszter állítása szerint ő semmit nem tudott erről az ügyről, egy filmrendező kereste meg, hogy dolgozzanak együtt egy történelmi filmen, az ő neve csak ennek a filmnek kapcsán vetődhetett fel.

A Borsot a negyedrendű vádlott, Keserű Sándor azért kereste meg, mert nála végleg betelt a pohár akkor, amikor a színművész a tárgyaláson „lehúzós álproducernek” nevezte. Feldúltan nyilatkozott.

" Nem akartam eddig beszélni, mert mélyen tisztelem Oszter Sándor művész urat, nagyra becsülöm a munkásságát, a szakmai tudását, nem véletlen választottam az ÁVH-film főszereplőjének

- mondta Keserű, majd a lényegre tért.

"Meggyőződésem, hogy alkoholproblémája sodorta ebbe a mélységbe a művész urat, ami a családi gondokkal és a színészi mellőzöttséggel kezdődött. Napi kapcsolatban voltunk, forgattunk, dolgoztunk, mégis voltak napok, amikor még engem is képtelen volt beazonosítani.

Õ a látszat ellenére egy nagyon magányos ember, akit a függősége odáig taszított, hogy a feleségét is képes volt bánta­ni

– vádolta meg egykori kollégáját és barátját Keserű.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt