Létrehozva: 2018.04.17.

Hihetetlen fordulat: Meglopták a Viszkis rablót, több milliós a kár

Különös tréfát ûz a sors Ambrus Attilával. A Viszkis éveken át rabolta mások pénzét, de most, hogy jó útra tért, õ és a filmes stáb vált áldozattá.

Lopás áldozata lett Ambrus Attila. Ha csak áttételesen is, de ő is érintett az ügyben, hiszen a róla szóló mozifilm DVD-változatát még a megjelenés előtt feltöltötte valaki az internetre. A kár több millió forint.

Az év elején mutatták be Antal Nimród A Viszkis című filmjét, mely hosszú idő óta az egyik legsikeresebb film lett Magyarországon.

Korunk sajátossága viszont, hogy a népszerű alkotások szinte azonnal felkerülnek a világhálóra. Nem történt ez másként az Ambrus Attila életét bemutató filmmel sem, már a bemutató után kikerült egy rossz minőségű felvétel a mozifilmről, ám azt sikerült hamar eltávolítani, de egy másik tökéletes verzió újra felkerült a netre.

"Ezzel nemcsak minket, mint forgalmazót károsítanak meg, hanem az alkotók munkáját és befektetett energiáját is semmibe veszik. Természetesen megtesszük a szükséges jogi lépé­seket, hogy megtaláljuk az elkövetőt

- mondta a Bors-nak ADS Service munkatársa, de a Viszkisnek volt ehhez néhány szava.

"Ilyen világot élünk. Azt gondolom, hogy ez is a film nézőszámát erősíti. Pont tegnap tudtam meg, hogy már meghaladtuk a 380 ezres nézettséget. Ez már mérvadó. Azoknak, akik bántottak, már csöndesebb lett a hangjuk...

- fejezte be Ambrus Attila.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó