Létrehozva: 2017.06.23.

Idén nem lesz családi nyaralás Hajdúéknál

Hajdú Péter minden idejét a munkának szenteli, amióta nem élnek vele gyermekei, és ez a nyáron sem lesz másképp.

Persze szakít időt Noncsira és Dávidra is, még ha véleménye szerint nem is a legjobb megoldás a külön nyaralás.

"Idén sem marad el a pihenés, hiszen a gyerkőcökkel és a barátaimmal is megyek majd külföldre, illetve többször lemegyünk majd a Balatonra. Igaz, már nem egy családként megyünk, így Noncsi és Dávid többször is utazik majd, hiszen az édesanyjukkal is mennek pihenni. Nem biztos, hogy jobb ez így nekik, mintha egy nagy közös nyaralásra mennénk, de így alakult, hát ebből hozzuk ki a maximumot”

– árulta el Hajdú Péter, aki a nyár nagyobbik részét munkával tölti majd.

"Napi 14 órát dolgozom, amióta nem várnak otthon a gyerekek, bőven van is mit csinálnom. Producerként és műsorvezetőként is helyt kell állnom, illetve ott az éttermem és az orvosi centrum is, aminek a megnyitását szeptember elejére tervezzük. Ráadásul a napokban derült ki, hogy mégis az én cégem szervezheti idén is a Miskolci Sörfesztivált, így most kis sem látszom a feladatokból”

– mondta a %RIPOST%-nak Péter.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját