Létrehozva: 2020.08.27.

Így élte meg a kényszerpihenőt az elismert magyar zenész

Hat hónap után újra összeállt a Skorpió együttes.

A Skorpió együttes, a kemény rock egyik hazai úttörője a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legtöbbet foglalkoztatott zenekara volt, az utóbbi időben azonban a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetősége közönség előtt zenélni.

Fotó: Bors/ Bánkúti Sándor

Frenreisz Károly, a banda frontembere büntetésként élte meg a kényszerpihenőt, ám raktárkoncert-sorozat most kárpótolta ezért.

„Nagyon örültünk a kezdeményezésnek, mert mindannyiunknak nagyon hiányzott már a színpad. Igaz, a közönséggel nem tudtunk találkozni, de remélhetőleg mihamarabb előállítják a vírus ellenszerét, és újra, nyugodtan zenélhetünk anélkül, hogy bárkinek is baja esne” – mondta Frenreisz Károly, aki az ellenszerben és a szabályok betartásában látja a megoldást.

Fotó: Bors / Bánkúti Sándor

„Enélkül várhatunk a csodára. Én magam három hónapig ki sem tettem a lábam a házból, s utána is csak az előírásoknak megfelelően léptem ki az utcára. Mindennemű kontaktust kerültem, a zenekarral is csak telefonon és online tartottuk a kapcsolatot, úgyhogy jó érzés volt újra látni a társaimat, de ezúton is üzenem mindenkinek: a koronavírus még mindig jelen van, létezik, úgyhogy ne lazuljunk el, hanem együttes erővel győzzük le a járványt. Az egészségünk, a szabadságunk és a megélhetésünk a tét„ – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

mandiner.hu

Történelmi változást követelnek Brüsszelben a NatCon-ügy miatt

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük