Létrehozva: 2019.05.16.

Így érkezett haza az Eurovíziós Dalfesztiválról Pápai Joci

Alig várta, hogy hazaérjen és megölelhesse gyermekeit és a feleségét.

"Mindent megtettem, hogy méltó módon képviseljem Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon" - mondta Pápai Joci, miután kedden késő este nem jutott be a tel-avivi rendezvény döntőjébe.

Mégis kissé csalódottan érkezett haza a magyar delegáció Izraelből. Kivéve az énekest, aki mint mindig, most is pozitívan áll a történtekhez és azt mondta, semmit se csinálna másképp, ha újra színpadra állna.

"Nem maradt bennem semmi, mindent kiénekeltem, a szívemben sem maradt semmi. Ezt jobban nem tudtam volna elénekelni soha. Érdekes dolgokat láttunk, hallottunk, lehet, hogy tényleg nem volt odaillő, amit annyira nem is bánok. Testközelből láttam, hogy két év alatt nagy változáson ment át a fesztivál."

Most nagyon jó itthon

- mondta el még a reptéren Joci, aki alig várta, hogy megölelhesse gyermekeit és feleségét. Az énekes pedig már posztolt is egy cuki családi fotót.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Joci Pápai (@papaijoci) által megosztott bejegyzés,

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét