Létrehozva: 2016.09.01.

Így készültek az iskolakezdésre a honi sztárok és gyermekeik

A magyar sztárvilágban is becsöngettek csütörtökön a gyerekeknek. Arról faggattuk a híres anyukákat, hogyan készültek fel az idei tanévre.

Itt az ősz, visszatérnek a szürke hétköznapok, kezdődik az iskola. A szülők valószínűleg örülnek, hogy végre véget ér a nyári káosz. A gyerekekkel minden bizonnyal már más a helyzet. Õk kevésbé boldogok, hogy szeptember elsejétől újra az iskolapadot kell koptatniuk.

Semmi kétség, hogy általában a szülők rémálma a sulikezdés és az azzal járó fejetlenség, rohanás, esetleg anyagi teher. De vajon így van ez a hazai sztárszülők és csemetéik esetében is?

Kiszel Tünde már jó néhány héttel ezelőtt megvette az iskolaszereket Donatellának, aki sok iskolással ellentétben nagyon várja már a tanévkezdést.

„Nem hagyunk semmit az utolsó pillanatokra. Sok mindent megvettem már a lányomnak. Írószereket, iskolatáskát, tornacuccokat. De természetesen nem a luxusra mentünk, mert szerintünk nem ez a lényeg. Donatella nem is várja el, hogy mindenből a legdrágábbat vegyem neki. Hiszen jól tudja, hogy tanulni jár az iskolába, nem pedig divatozni. Olyan dolgokat vettünk, amik praktikusak, mégis divatosak" - mesélte a %RIPOST%-nak a naptárdíva.

Sarka Kata vélhetően idén is úgy tett, ahogy tavaly elmondta: már hetekkel az iskolakezdés előtt beszerezte a tanszereket gyerekeinek. Noncsi másodikos lesz, Dávidka pedig most kezdi az első osztályt.

"Már mindent beszereztünk, kezdve a tolltartótól az iskolatáskáig. Márkás tanszereket vásároltunk, ami miatt tény, hogy mélyebben a zsebünkbe kellett nyúlnunk, de legalább nem kell havonta mindenből újat vennünk. Ez így költséghatékonyabb, mintha ócskább minőségűt választunk, amik gyorsan tönkremennek."

Erős Antónia ikrei már hét évesek, így idén kezdik el az iskolát. A tévés bevallása szerint nehezen döntöttek arról, hova írassák a csemetéket. A választás hosszú keresgélés előzte meg. A döntés végül egy alapítványi iskolára esett, ugyanis a tanulás mellett az is fontos volt számukra, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a suliban. Szonja és Matyi megkapták az első iskolatáskájukat, amiket ők maguk választhattak ki. A gyerekek mellett a népszerű tévés is izgatottan várja a sulikezdést. Tudja, sokkal nagyobb rendszerben kell majd élniük, mint amikor a fiatalok óvodások voltak.

Keleti Andrea lánya, Viki most lesz elsős a gimnáziumban. A fia, Máté pedig a felső tagozatot kezdi. A gyerekek utolsó napjai a ráhangolódással telnek. A táncművész elmondása szerint ugyanis olyan jó volt ez a nyár, hogy nehezükre esik átállni az iskolakezdésre. Andinak szinte semmi dolga: legalábbis, ami az iskolaszereket illeti. Máténak kellett csupán egy tornacipőt vásárolnia, ugyanis a tavalyról elveszettnek hitt írószerek előkerültek. Így a család szerencséjére nagyobb anyagi érvágást nem jelent az idei évkezdés.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget