Létrehozva: 2016.10.19.

Így szerez neked lakást Dobó Kata!

A fõvárosban tanuló fiatalok mindegyike szembetalálja magát az egekbe szökött albérleti díjakkal. Most elég egy színházjegy ahhoz, hogy egy évre elengedhesd ezt a problémát...

Hogy jön össze a lakáskérdés a színházzal? Nos, nagyon egyszerűen! A Játékszín nyereményjátékának fődíja ugyanis egy teljesen berendezett újjáépítésű otthon, melyben egy szerencsés élhet egy éven át. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy 2016 november 1-e és 2017 június 31-e között jegyet váltasz a színház bármelyik előadására.

A legjobb választás ehhez a december 10-én debütáló Kölcsönlakás című vígjáték melynek főbb szerepeiben Dobó Katát, Lengyel Tamást, Lévay Viktóriát, Debreczeny Csabát és Szulák Andreát láthatják az érdeklődők. A teátrum igazgatója ugyanis ehhez a darabhoz találta ki a nyereményjátékot.

"A nyereménylakás ötlete tagadhatatlanul a Kölcsönlakás közelgő bemutatójából ered. Szeretnénk ugyanis, bevonzani a fiatalabb korosztályt is a színházba. Éppen ezért újragondoltuk a darabot és alaposan meg is fiatalítottuk azt Kapitány Iván rendezésével és a színészgárdával, akik többnyire fiatalok és persze roppant csinosak.

Észrevettük, hogy a fiatalok körében mennyire komoly probléma a jó albérlet megtalálása.

Ráadásul tudjuk, hogy egy főiskolásnak, vagy egy egyetemistának mennyire fontos a nyugodt háttér ahhoz, hogy a tanulásra tudjanak koncentrálni. Ezért ajánljuk fel nyereményként a lakóparki, teljesen berendezett lakást, amit egy éven át használhat a szerencsés nyertes”- mondta a Játékszín igazgatója Bank Tamás

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó