Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.10.26.

Ijesztő: Csontkovács rakta helyre a népszerű színésznő fájó gerincét

Mindent megtesz, sokszor még a testi épségét is kockáztatja, hogy a próbák alkalmával a legjobbakat hozza ki magából.

Különleges, itthoni színházban még nem látott előadással készül Schell Judit és Finta Gábor. A hamarosan bemutatásra kerülő darab Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című drámája alapján készül. A népszerű színésznő elárulta, mi adta számára az alapötletet egy táncos produkcióhoz.

„Régebben megfogalmazódott már bennem, hogy szeretnék egy önálló jellegű előadást, amit a saját ötleteim alapján állíthatok össze, és amiben fontos szerepet kap a tánc.  Prózai színészként végeztem, prózai színházakban játszom húsz éve, és mindig bennem volt a vágy, hogy ismét táncoljak, főleg, hogy az egész gyermekkorom ennek a jegyében telt" – kezdte a %RIPOST%-nak Judit, aki bevallotta, régóta arról álmodott, hogy valódi táncos darabban szerepelhessen.

„Ezért gondoltam, hogy egy olyan előadást kellene csinálni, amelyben kipróbálhatom magam táncosként is.  Majd a sors összehozott minket Finta Gáborral. Gondolkozni kezdtünk azon, hogy miről szóljon az előadás. Akkor jutott eszembe a Gellérthegyi álmok, egy régi kedvenc  könyvem, amit már nagyjából húsz éve nem fogtam a kezemben.  Nem is tudtam, hogy akkor mi fogott meg benne, mert ennyi idő távlatában már nem emlékeztem rá. Majd hazamentem, elolvastam, és tudtam, hogy ez az a színdarab, amiben mindent megmutathatok a közönségnek, amit a színpadon szeretnék - annyira arról szól, amiről én akartam mesélni."

A Jászai Mari-díjas színésznő rengeteg próbán van túl. Nem tagadja, volt pár fájdalmas momentum is, melyek megnehezítették a felkészülést.

„Az alapigényem az volt, hogy megmozduljak.

Voltak keservesebb pillanatok, de mindig magamat hibáztattam érte, mert én akartam ezt az egészet

– mesélte nevetve a színésznő, aki azt is elárulta, az intenzív terhelés gyakran okozott nehéz perceket számára.

Volt, hogy csontkovácshoz kellett mennem, mert nem tudtam kiegyenesedni.

"Szóval voltak benne ilyen pillanatok is, de ezek mind csak hozzáadnak az egészhez.

Most is meg van húzódva a lábam, de nagyon remélem, hogy ez semmit sem vesz majd el az előadás igazi értékéből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel