Létrehozva: 2018.10.31.

Ijesztő vallomás: söröskorsóval dobták fejbe Tatár Csillát

A Csak show és más semmi sztárja komoly történetet mesélt el a múltból.

Rémisztő történetet mesélt el a múltjából Tatár Csilla. Tizenhat éves volt, amikor kiszökött otthonról, hogy bulizni mehessen.

Jól is szórakozott egészen addig, ameddig a tánctéren fejbe nem találták egy söröskorsóval. A seb vérzett is, de azt mondja, nem hagytak benne mély nyomot a történtek.

"Megúsztam, annyira nem volt durva. Első igazi polgárpukkasztó, vagány cselekedetként gondolok vissza rá"- emlékezett vissza a %RIPOST%-nak Csilla, aki bár a Csak show és más semmi színpadán hétről hétre kockára teszi testi épségét, mégsem tart a sérülésektől. A negyedik élő műsorban a Hooligans gitárosaként áll a színpadra.

Azt gondolom, hogy a műsor története alatt a legnehezebb produkcióval készülünk. Mondtam is Schobert Norbinak, hogy tuti belefogyok ebbe a hétbe

- mondta Tatár Csilla, majd hozzátette:

"A Hooligansszel együtt fogunk zenélni. Õszintén mondom, hogy ennyi idő alatt hangszeren megtanulni, ritmizálni, és beszállni egy kész dalba, amit az egész ország ismer... Ettől féltem a legjobban.

A sérülésektől nem parázok: felgyújthatják körülöttem a színpadot, ledobhatnak és leugrok bármilyen magasságból.

"Na jó, egy komoly félelemem van, amit a kezdetektől próbálok elhessegetni a gondolataimból. Csak a lábaimat ne érje sérülés. Hiszen igazi szenvedélyem a futás és minden napomat ezzel indítom" - folytatta a műsorvezető, aki minden percét élvezi a próbáknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci