Létrehozva: 2016.08.01.

Íme a TV2 nyerő párosa!

Olyanok õk, mint a tojás meg a héja.

A forgatások hetek óta tartanak, rövidesen pedig képernyőre is kerül a TV2 Ezek megőrültek című sztáros vetélkedőjének következő évadja. Már számos cikk és találgatás megjelent, hogy vajon kik lehetnek az idei szezon szereplői, a hivatalos bejelentésre azonban még biztosan várni kell. Egy dologra nem - a műsort ugyanis a Kasza Tibi - Cooky páros vezetheti, akikkel terjedelmes interjút készített a forgatásokon az Origo.

- Jó a kapcsolat, folyamatosan beszélünk telefonon, nekem nem munka Tibivel lenni, hanem szórakozás és öröm. Jobb ember nem is lehetne mellettem, mindent kedvelek benne. Tud komoly lenni, ha kell, de a bohóckodás is megy neki. Tőle elfogadok minden tanácsot, aranyember a Tibi” – mesélte a portálnak Cooky, Tibi pedig azt is elárulta, kollégája poénjain kétszer annyit nevet, mint másokén. "Kész vagyok tőlük" - fogalmazott.

- Cooky volt versenyző is korábban, én most próbáltam csak ki pár játékot. Nem mindegyiket akartam, de a versenyzők tesznek róla, hogy sok mindenbe mi is belekóstoljunk. Majdnem minden adásban áldozatai vagyunk valamilyen merényletnek, ez úgy tűnik, már hagyomány lett a szériában, így a végéig számítok is erre - mondta Kasza.

A teljes interjút ide kattintva olvashatjátok el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Egészen elképesztő, megrázó részleteket árult el Varga Judit a Magyar Péterrel töltött évekről

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott