Létrehozva: 2020.02.22.

Intim titkokat árult el kapcsolatáról Dér Heni

Dér Heni élete legjobb időszakát éli és ez látszik is rajta.

Dér Heni két éve bontotta fel az eljegyzését volt párjával, a focista Vincze Gáborral, és azóta türelmesen várt az új szerelemre, ami végre el is érkezett az életébe.

Fotó: Sulyok László

Henit rég nem láttuk ennyire boldognak, mint most. Gergővel nagyon jól megértik egymást, így nem is olyan meglepő, hogy két nappal megismerkedésük után össze is költöztek. Heni a Ripostnak áradozva beszélt szerelméről.

„Minden gördülékenyen megy közöttünk. Mióta együtt vagyunk, még soha nem veszekedtünk, de még a hangunkat sem emeltük fel. Gergő pont az ellentétem, nyugodt és megfontolt, így tökéletesen kiegészítjük egymást. Nemrég Kubában nyaraltunk, s bár utaztunk már együtt korábban is, most két hétig össze voltunk zárva. Voltak félelmeink, de feleslegesen, nagyon jól működtünk együtt, abban a helyzetben is. Azt szoktam mondani, túl szép ez, hogy igaz legyen, de aztán rájövök, hogy igaz és megkönnyebbülök. Minden kerek és harmonikus az életemben. Az is lehet, hogy Gergő hamarosan megkéri a kezem, de ez nem is érdekel. Most úgy jó minden, ahogy van” – mesélte lelkesen Heni, aki úgy érzi, harmincon felül, már az eszével is szeret.

„Huszonévesen még van rózsaszín köd, de harmincon felül már van annyi élettapasztalat, hogy az észérveket is figyelembe veszi az ember. Most is szerelmes vagyok, de ma már tudom, hogy mihez képest szeretem jobban” –fejezte be Dér Heni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya