Létrehozva: 2019.08.23.

Becsöngetnek: már várják az iskolát a magyar sztárcsemeték

Hamarosan becsöngetnek, a hosszú nyári szünet után pedig kezdődnek a szürke hétköznapok. Ám, ez nem mindenkit szomorít el. Összeállításunkban olyan magyar sztárokat gyűjtöttünk egy csokorba, akiknek a gyermekei már nagyon várják, hogy újra beülhessenek az iskolapadba.

Szerző ripost

Judy kislányának sok barátja van

Elrepült az idő, a Groovehouse énekesnőjének lánya, Maja idén már második osztályba megy!

„Maja már nagyon várja az iskolakezdést. Szerencsére rendkívül kommunikatív és barátságos kislány, ezért sok pajtása van a suliban. Nagyon jó a kézügyessége, szereti a kreatív dolgokat, ezzel együtt pedig képes egyszerre többfelé összpontosítani” – mondta el Judy. Az énekesnő örül, amiért a lánya megtalálta a számításait, és egy év távlatában még mindig tökéletesen elégedett az iskolaválasztással.

Hargitai Bea fia négyévesen jár iskolába

Hargitai Bea fia, Jason még csak négyéves, de mivel a család Prágában él, ezért az ottani szokás szerint a kicsi már tavaly iskolás lett. A szülők nem bízták a véletlenre a döntést, Jasont egy Montessori-típusú iskolába íratták, aminek a lényege, hogy a pedagógus felismerje azt a területet, amiben a gyerek különösen tehetséges.

Fotó: Szabolcs László

„Az ötlet kitalálója, Maria Montessori szerint a gyermek a fejlődés valamennyi szakaszában egy-egy területre különösen fogékony, tehát van egy intenzív érdeklődési területe. A tanár dolga, hogy felismerje ezt, és a gyermek spontán aktivitására építheti az egész pedagógiai folyamatot” – árulta el a Ripostnak Bea.

Kóbor János lánya imádja a sulit

Az énekes kislánya, Léna tízéves koráig amerikai típusú iskolába járt, ahol angol nyelven tanult, így délutánonként egy korrepetáló tanár oktatta őt a magyar nyelvre. Emellett a kötelező olvasmányokat is mindig elolvasta, hogy ne maradjon le a társaitól. Két éve azonban már magyar nyelvű iskolába jár, szüleinek pedig szerencséjük van, mert a kislány imádja a sulit. „Nálunk mindig nagy öröm a szeptember, mert Léna egyszerűen imád iskolába járni”mondta el a Ripost-nak Kóbor János.

Fotó: TV2

Gőzerővel készülnek az új tanévre Laky Zsuzsiék

A csinos édesanya idén még könnyű helyzetben van, hiszen két lánya közül csak Luca várja az iskolát. Az egykori szépségkirálynő már augusztus elején felkészíti lányát a sulira.

Fotó: Markovics Gábor

„Mi nagy erőkkel készülünk az iskolakezdésre. A lányok most két hetet Nagykanizsán voltak a nagyszülőknél, én addig otthon készítettem elő mindent. Beszereztük a tanszereket, az íróasztalt és a szükséges könyveket. Lujzi idén még csak nagycsoportos lesz, de Luca már nagyon várja a sulit” – kezdte lapunknak Zsuzsi. Az egykori szépségkirálynő fontosnak tartja, hogy a nyári szünet nagyrészt a szórakozásról és a pihenésről szóljon, de augusztusban nekiláttak a gyakorlásnak is. Zsuzsi nagyon büszke, hogy Luca önszorgalomból fogott egy könyvet, hogy kiolvassa még az új tanév előtt. „Nem erőszakoskodtam nyáron a tanulást illetően, de hála isten nem is kellett. Persze egy kis motiváció sosem árt, mese nézéssel és egy kis zsebpénzzel szívesebben vette a kezébe a könyvet Luca. Naponta tíz oldalt elolvasott” – mondta a modell.

Marsi Anikóék az utolsó pillanatig élvezik a nyarat

Marsi Anikó és Palik László nem nyüstölik fiaikat az iskola kezdés előtt, szerintük fontos, hogy a gyerekek kiélvezhessék a szünetet.

„Sajnos mi az utolsó pillanatban kezdünk készülni a sulira, egyelőre nagyon élvezzük – mi felnőttek is, és a fiúk is – hogy nyár van! Én ilyenkor gyermekkoromban már nagyon be voltam sózva, bőszen csomagoltam a könyveimet, ragasztgattam a vinyettákat es alig vártam, hogy lássam újra az osztálytársaimat, hogy megbeszéljük, kivel mi történt a hosszú szünet alatt! De ma már a gyerekek folyamatos kapcsolatban vannak egymással, online értesülnek a másik legfrissebb élményeiről” – kezdte a Ripost-nak Anikó.

Fotó: TV2

 

A Tények műsorvezetője elárulta, fiai nem örülnek túlzottan, hogy ismét iskolapadba kell ülniük, hiszen nyáron a lazításé volt a főszerep.

„Vegyes érzelmekkel várják a suli kezdést szerintem. Nem örülnek neki egy picit sem, hogy onnantól kezdve korán ágyban a helyük, és nyilván attól sem túl boldogok, hogy korán fel kell majd kelni, nem aludhatnak délig, ahogy azt nyáron megszokták. De közben szerintem picit izgatott mindkét fiú: várják, hogy mi minden újat fognak tanulni, Illetve azt is, hogy milyenek lesznek az edzések egy évvel idősebben” – mondta Anikó.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét